Erre Jób válaszolt és így szólt:
Panaszom még ma is keserűen hangzik, súlyosan ránehezül keze sóhajomra.
Ó, legalább tudnám, merre találok rá, hogyan juthatnék el a trónusa elé!
Magam képviselném előtte ügyemet, s bizonyítékokkal volna tele a szám.
Legalább megtudnám, mit válaszol, és amit mond, azt elfogadnám.
Egész hatalmával perelne velem? Nem! De legalább meghallgatna.
Igaz ember szállna vele perbe, a magam perében győzelmet aratnék.
Ha keletre nézek, akkor nincsen ott, s ha nyugatra megyek, arra sem látom.
Akkor sem látom, ha északon keresem, s ha délre fordulok, nem látom ott sem.
De hisz ismeri mind az útjaimat, és ha próbára tesz, aranynak minősít.
Lépésről lépésre követte a lábam, megtartottam útját, nem tértem el tőle.
Nem távolodtam el ajka parancsától, szájának szózatát keblemben őriztem.
Amit határoz, ki tud azon változtatni? Keresztülvisz mindent, amit csak akar.
Így a sorsomat is beteljesíti. Sok efféle dolgot forgat elméjében,
azért rettegek úgy a színe előtt. Ha csak rágondolok, máris megborzadok.
Isten volt, ki hagyta szívem elcsüggedni, félelemmel töltött el a Mindenható.
Mert elrejt előle a sötétség, előlem meg homály fedi el a jelenlétét.