A túlszaporodást a bő táplálékkínálat segíti
A túlszaporodást a bő táplálékkínálat segíti
Igen jelentős károkat okoznak a mezei pockok az érő gabonatáblákon. Miután a kalászhoz felmászni nem tudnak, a búza vagy a zab szárát a föld felett rágják el, és ha netán nem dőlt volna le, addig rágcsálják tovább, amíg a kalász a földre nem kerül. Ezt aztán föld alatti raktáraikba vonszolják, ahol egy-egy pocok akár 2 kilónyit is felhalmozhat. Ahol sokan vannak, a gabonatáblákon még aratás előtt valóságos tarlófoltok keletkeznek, korábbi csehszlovák adatok szerint akár a termés 70%-át elpusztíthatják.
Jellegzetes téli kártevését figyelhetjük meg a szérűskertek szalmakazlaiban. Ilyenkor az egész környékről odagyűlnek a mezei pockok, és befészkelik magukat a meleg és puha szalma közé. Járataik keresztül-kasul fúrják a kazal belsejét, eközben természetesen rengeteg szalmát apróra rágnak, és mindezek tetejébe még össze is szennyezik az egészet. Ezért látni gyakran, hogy a macskák naphosszat a kazlak körül leselkednek, tudják, hogy ott előbb-utóbb mindig csurran-cseppen számukra valami.
Fokozottan jelentkeznek a károk a túlszaporodások idején. Az apró rágcsálók, így a mezei pocok az elsődleges biotópokban, például a rövid füvű legelőkön általában csak tavasztól őszig szaporodnak, ugyanakkor a kultúrterületeken az év minden hónapjában találhatunk vemhes vagy szoptatós nőstényeket. Kivételt képeznek a szélsőségesen hideg téli időszakok.
A mezeipocok helyi sűrűségviszonyainak megállapítására, ami az eredményes védekezés egyik előfeltétele, többféle eljárás ismeretes, így a betaposott és újra „kinyitott” lyukaik számlálása, a csapdázás különböző formái és nem utolsósorban a bagolyköpet-vizsgálatok, amelyet a legcélszerűbb a csapdázással kombináltan végezni. A sűrűségviszonyok gyakorlati értékelése során a német Stein, aki különösen sokat foglalkozott a mezei pocokkal és az ellene való védekezés módszereivel, a mellékelt táblázatot állította össze.
A túlszaporodások Közép-Európában 3–4 éves ciklusonként követik egymást. Magát a gradációt külső és belső tényezők együttes hatása hozza létre. Az egyik leglényegesebb kétségkívül a kultúrterületek állandó és bőséges táplálékkínálata. Különösen a lucerna- és lóheretáblák jelentenek kedvező helyet számukra, ahol a táplálékon kívül tartós nyugalmat is találnak.
