Az irodalomtörténet-írás klasszikusa

Full text search

Az irodalomtörténet-írás klasszikusa
Horváth János (1878–1961) a nemzeti klasszicizmus szemléletmódját összegezte és fejlesztette tovább. Könyvei, tanulmányai az irodalomtörténetírás és szélesebb értelemben a magyar értekezőpróza klasszikus értékű művei közé tartoznak. Eötvös-kollégista volt, egyetemi tanulmányait magyar-francia szakon végezte, majd egy évet töltött Párizsban, ahol különösen Lanson és Brunetičre volt rá hatással. Hazatérve középiskolai tanár lett, 1923-ban nevezték ki egyetemi tanárrá, 1948-ban vonult nyugalomba. Pályájának első szakaszában kritikusként konzervatív nemzeti szempontból bírálta a modern törekvéseket s a Nyugat irányát (Ady s a legújabb magyar lyra, 1910; Aranytól Adyig, 1921), 1923–1926-ig a Napkelet kritikai rovatát szerkesztette, az 1920-as évek második felében visszavonult a kritikai életből.

Horváth János feleségével és barátaival
Tudományos munkásságát kezdettől az apró részletekre kiterjedő tárgyismeret és a nagy összefüggéseket kijelölő szintézisigény jellemezte. Pályáján három különböző sugarú körben dolgozott. Nagy vonásokkal felvázolta a magyar irodalom fejlődésének fő ismérveit és történeti irányait, részletező alapossággal megírta a régi magyar irodalom történetét, s közben kidolgozta a nemzeti klasszicizmus 18. századi előzményeit és 19. századi kibontakozását. Mindhárom körben az irodalom önelvűséget hirdette, s az egyes korszakok saját irodalmi tudatából, továbbá a nemzeti klasszicizmus nagy íróinak műveiből merítette fogalomrendszerét.
Az első körbe tartozik egy 1908-ban közreadott, valamint egy, az 1920-as évek első felében keletkezett és kéziratban maradt munkája; a kettő együtt posztumusz jelent meg (A magyar irodalom fejlődéstörténete, 1976). Következetesen alkalmazott történetszemléletéhez ugyancsak következetesen alkalmazott irodalomfelfogás tartozott, ennek alapvetését fektette le a Magyar irodalomismeret (1922) c. tanulmányában az irodalom alapviszonyát az író – műalkotás – olvasó hármasságában határozva meg.
A második kör három összefüggő könyvből áll: A magyar irodalmi műveltség kezdetei (1931), Az irodalmi műveltség megoszlása (1935), A reformáció jegyében (1953). A három könyv a magyar irodalom történetét a kezdetektől a 16. század utolsó harmadáig, Balassi fellépéséig követte nyomon.
A harmadik kör monográfiák, egyetemi előadásokból készült könyvek, valamint tanulmányok egész sorát foglalja magában, amelyek az irodalom fejlődését írják le az általa is csúcspontnak tekintett Arany Jánosig. Ezek: Petőfi Sándor (1922), A magyar irodalmi népiesség Faluditól Petőfiig (1927), Csokonai (1936), Kisfaludy Sándor (1936), Katona József (1936), Kisfaludy Károly (1936), Kisfaludy Károly évtizede (1936). A Tanulmányok (1956) kötetéből idetartozik A XIX. század fejlődéstörténeti előzményei (1933–34), a Berzsenyiről (1924), Vörösmartyról (1925–26), Kölcseyről (1935–36) szóló tanulmányok, valamint A nemzeti klasszicizmus irodalmi ízlése (1928–30 és 1945–48) c. egyetemi előadásjegyzete. Pályájának utolsó szakaszában, a második világháború után több verstani könyvet is írt: A magyar vers (1948), Rendszeres magyar verstan (1951), Vitás verstani kérdések (1955).

Horváth János egyik munkájának címlapja

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi