Lírai műfajok
Lírai műfajok
Voltaképpen kérdés, beszélhetünk-e igazában líráról a népköltészetben, vagy csupán különböző alkalmakhoz kapcsolódó dalokat találunk? Mind történetileg, mind formai-esztétikai szempontból jól megkülönböztethető itt is két réteg.
A régebbi réteget a szokásköltészet körébe tartozó műfajok képviselik, mégpedig az archaikus ráolvasástól és imáktól kezdve egészen az emberi élet szokáskörének (születés, lakodalom, halál) meg a jeles napoknak (karácsony, farsangi ünnepek, húsvét, pünkösd, Szent Iván napja, aratóünnep, halottak napja stb.) egyáltalán nem egyforma dalcsoportjaiig. Idetartoznak a gyermekdalok és játékdalok is. Még a legmegkapóbb ilyen műfajok (mint pl. a sirató) sem strófikusak, bennük az alkalomszerűség és igen egyszerű dallamvilág találkozik.
Az újabb réteg már (általában négysoros) strófikus dal, rímekkel, visszatérő (ABBA) dallamsorokból áll, izometrikus (egyszabású strófaszerkezetű) és izoritmikus (soronként azonos szótagszámú). Jellemző a párhuzamosság, kezdőképek és költői hasonlatok, megszemélyesítések használata. Többségük a szerelmet, bánatot fejezi ki. Egyes csoportok (pásztordalok, katonanóták) vagy témák (betyárdalok) szélesebb körben is használhatók. A korábbi réteg folytatása is megjelenik a lakodalmi, temetési dalokban, az egyházi népének alkotásaiban. Jól megfigyelhető a kéziratos énekköltészet, később a ponyvairodalom közvetlen hatása. A 19. századtól a népies műdalok, majd a magyar nóta és a sláger lép a népdalok helyébe, ám ezektől is sokat átvéve. A magyar szépirodalom az elmúlt két évszázadban ezrével idézi a népdalokat (csak Jókai több mint ezret említ), és ezek színpadon, előadóesteken, legutóbb a táncházakban mindmáig sikert aratnak. Képviláguk, fordulataik, formájuk a magyar nemzeti kultúra elválaszthatatlan része lett. Több millió feljegyzést ismerünk, és a kiadott dalok száma is megközelíti a milliót.
