Vörösmarty Mihály: EGY BOLDOGTALANNAK PANASZA
Minden Morphéus csendes ölébe borúl. |
Árva fejem bajait megkeserűlve nyögöm: |
Zsengedező gallyak fürtjein által evez. |
Búkra tekint kegyesen Isteni éke felől. |
Jótévő fényét önti lebegve reám! |
Vágyását a sors félre ragadja, viszi. |
Int a nap, és szaladok zsenge világa elől. |
Őrűlt várbacsaló kedvem habozva ragad. |
Félelmem száraz földre kikelni siet. |
Vagy mi határ fogad el csendes ölébe utóbb? |
Mily szomorú felleg korma vakítja tüzed? |
És régen keresett fényedet eltagadod. |