Tompa Mihály: ESTVE.
ESTVE.
Nyugszik a nap, közelit az estve,
A virágok szomjú ajka esdve
Kéri a hűs, édes harmatot;
Telepűlve ösmert, lombos ágra:
Átálmodja a dalos madárka
Énekét, mit nappal hallatott.
A virágok szomjú ajka esdve
Kéri a hűs, édes harmatot;
Telepűlve ösmert, lombos ágra:
Átálmodja a dalos madárka
Énekét, mit nappal hallatott.
Homályával, csende- s lágy lehével
Nyugalomra hí mindent az éjjel,
Álom vár a pázsit- s vánkoson,
S én, a bennem zajló gondolattal
- Elfárasztott bár a hosszu nappal, -
Lefeküdni nem kivánkozom!
Nyugalomra hí mindent az éjjel,
Álom vár a pázsit- s vánkoson,
S én, a bennem zajló gondolattal
- Elfárasztott bár a hosszu nappal, -
Lefeküdni nem kivánkozom!
Mért a fátyol s szender a nagy éjen?
Hogy a testnek nyugodalma légyen,
S gond, csalódás tartson szűnetet,
Ah, de nékem küzdés, kín az álom,
Benne csak a nap képét találom,
Mit szeszélye elém tüntetett!
Hogy a testnek nyugodalma légyen,
S gond, csalódás tartson szűnetet,
Ah, de nékem küzdés, kín az álom,
Benne csak a nap képét találom,
Mit szeszélye elém tüntetett!
S míg bu-bajjal ébren szembe-szállva,
Földre nem sújt ereje, se száma,
S némán vészem a bürök-kehelyt:
Addig alva, gyötrő, kába tűnet,
- Mit magától lelkem el nem űzhet, -
Köt, szorongat s hatalmába ejt.
Földre nem sújt ereje, se száma,
S némán vészem a bürök-kehelyt:
Addig alva, gyötrő, kába tűnet,
- Mit magától lelkem el nem űzhet, -
Köt, szorongat s hatalmába ejt.
Menjen a nap. és muljék az óra!
Nem kivánom látni, élni újra ...
Szürkülettől - estig: oh elég!
Hát az élet! hol a sír kitárúl,
Az út végét hirdető határrúl:
Van-e, aki visszatérne még?
Nem kivánom látni, élni újra ...
Szürkülettől - estig: oh elég!
Hát az élet! hol a sír kitárúl,
Az út végét hirdető határrúl:
Van-e, aki visszatérne még?
Oh felejtés, lelkem téged áhit!
Hogy takard az élet pusztaságit;
Multam kínos, felhős szertelen!
Mért maradjon szó s emlék felőle?
Inkább légyen végkép eltörőlve,
Mint hajó-nyom a sík tengeren!
Hogy takard az élet pusztaságit;
Multam kínos, felhős szertelen!
Mért maradjon szó s emlék felőle?
Inkább légyen végkép eltörőlve,
Mint hajó-nyom a sík tengeren!
És ha lesz: a síri álmodásban,
Földi létem bús képét ne lássam!
Legyek én is itt fenn elfeledt;
A mennyország boldogsága: tiszta,
Mégis onnan ide látva vissza,
Megzavarná égi üdvemet!
Földi létem bús képét ne lássam!
Legyek én is itt fenn elfeledt;
A mennyország boldogsága: tiszta,
Mégis onnan ide látva vissza,
Megzavarná égi üdvemet!
