Tompa Mihály: A KÖLTŐ VÉGÁLMA.
A KÖLTŐ VÉGÁLMA.
Keblemben még az érzeménynek
Értelme nem vala,
S hogy átölelt szivem leánya:
Dúsan, mint a tavasz viránya,
Zsendűlt fel általa.
Értelme nem vala,
S hogy átölelt szivem leánya:
Dúsan, mint a tavasz viránya,
Zsendűlt fel általa.
Zendűlt az ének, s zengve szállott
A hír gyors szárnyain;
Keblem varázs-tűz lelkesíté,
Halántékom babér köríté
Szent berkek árnyain.
A hír gyors szárnyain;
Keblem varázs-tűz lelkesíté,
Halántékom babér köríté
Szent berkek árnyain.
Szerelem, múló életünknek
Magas költészete!
Ah, ihless még utószor engem,
Éltem hattyúdalát lezengem,
S dal lész enyészete.
Magas költészete!
Ah, ihless még utószor engem,
Éltem hattyúdalát lezengem,
S dal lész enyészete.
A szív kiégett ... én letépem
Fürtimről a babért;
Zöldeljen e sír barna fáján,
Virasztva éjfelek homályán
Az árva dalnokért.
Fürtimről a babért;
Zöldeljen e sír barna fáján,
Virasztva éjfelek homályán
Az árva dalnokért.
Szivem reményit s édes álmát
Akinek szentelém,
Oh lány! ha a sír visszaadna:
Keblemen újra dal fakadna,
S virágos érzemény.
Akinek szentelém,
Oh lány! ha a sír visszaadna:
Keblemen újra dal fakadna,
S virágos érzemény.
Alszol te ... s én alunni mégyek,
Sirod leend honom!
Hisz álom a költőnek élte!
Mit árt, ha csak helyét cserélte?
- Ott újra álmodom!
Sirod leend honom!
Hisz álom a költőnek élte!
Mit árt, ha csak helyét cserélte?
- Ott újra álmodom!
Te, árva lantom, függj felettem!
Csendes szellő, ha kel,
S hurjaidba kap lágy-susogva:
Az énekest, fel-felzokogva,
Te szenderítsed el!
Csendes szellő, ha kel,
S hurjaidba kap lágy-susogva:
Az énekest, fel-felzokogva,
Te szenderítsed el!
