Szenci Molnár Albert: III. ZSOLTÁR
Könyörgése Dávidnak az Absolon ellen.
Ó, melly sokan vadnak,
Azkik háborgatnak
Engemet, én Istenem?
Nagy sok ellenségim
És sok gyűlölőim
Tusakodnak ellenem.
Sokan azt alítják, |
Veszett ennek ő dolga,
Segétsége nincsen,
Mert elhatta Isten,
Így szólnak bolond módra.
Mert te, én Istenem,
Paizsom vagy nékem,
Ki életem megmented,
És nagy tisztességre
Fejem dicsősségre
Idővel fölemeled.
Tehozzád, Úr Isten, |
És te megvidámítasz,
Meghallgatsz kedvedből,
Sion szent hegyéről
Nagy segedelmet nyújtasz.
Ha ágyamban nyugszom,
Csendesszen aluszom,
Nincsen semmi félelmem.
Midőn felserkenek,
Semmin nem kesergek,
Mert Isten őriz engem.
Ha százezer népek |
Jobb és bal kezem felől,
Ha rám ütnének is,
Nem rettegnék mégis
Semmi veszedelemtől.
Kelj föl, Uram, tarts meg,
Ellenségim vond meg,
Megtörvén ő fogokat.
Mind öszvepaskolod,
És arcul csapdosod
Az Isten-utálókat.
Csak te vagy az Isten, |
Meg tudsz szabadítani,
Ki az te sereged
Megtartod, szereted,
És meg szoktad áldani.