Reményik Sándor: Irigység?
Irigység?
Nem, ezt a rút szót ne foghassa rám
Senki fia, míg lelkemet tudom -...
A magasságba vezető úton
Igénytelen őr: Isten jó vitéze:
Megállottam egy bús sziklafokon.
Áhítattal tekintek fel, előre,
Azokra, kik már csillagok talán,
S ragyogva kiültek a hegytetőre,
És szeretettel tekintek alá,
Azokra, akik utánam jőnek,
Testemet vetem lépcsőül nekik,
És nem bánom, ha százszor megelőznek.
Csak arcukon az ihlet tüzét lássam,
Csak égjenek szent, olthatatlan lázban,
Csak égbe nézzen a szemük merőn.
Senki fia, míg lelkemet tudom -...
A magasságba vezető úton
Igénytelen őr: Isten jó vitéze:
Megállottam egy bús sziklafokon.
Áhítattal tekintek fel, előre,
Azokra, kik már csillagok talán,
S ragyogva kiültek a hegytetőre,
És szeretettel tekintek alá,
Azokra, akik utánam jőnek,
Testemet vetem lépcsőül nekik,
És nem bánom, ha százszor megelőznek.
Csak arcukon az ihlet tüzét lássam,
Csak égjenek szent, olthatatlan lázban,
Csak égbe nézzen a szemük merőn.
Mert ki csupán olcsó zsákmányra les,
Kis, könnyű vadra királyi tetőn,
Azt én letaszítom a meredélyen.
Kis, könnyű vadra királyi tetőn,
Azt én letaszítom a meredélyen.
Nem irigység ez. - Csak kötelességem.
