Kosztolányi Dezső: ÁRNYAK TALÁLKOZÓJA
halotti táncra kél a ruhatár.
Valami zúg, valami félrerebben
s a néma csendben, a pállott melegben
kobold, manó halkan topogva jár.
szellemkezével hárfázik a múlt.
Hol vannak a tapslázas, téli esték?
Könnyé olvadt a tréfa és a festék,
a villamosláng félve kialudt.
a gazda-vesztett, elhagyott ruhák.
A hős nehéz bibor-palástja mozdul,
árnyak nyüzsögnek a sötét sarokbul
s a zongorán egy bús akkord fut át.
a rízsporos, mosolygó asszonyok.
Csábítva ring a halvány primadonna,
mellette tarka fezben a bolondja
s a holt komikus árnya mosolyog.
a suttogásuk oly fájó, ködös.
A testtelen, szegény ruhák beszélnek,
lengésük édes és rejtelmes élet...
Ég a rivalda, mint az üstökös.
a nyári ég künn izzó, mész-fehér.
A pók szövi hálóját egy sarokban,
eltűn a hold, a tikkadt deszka roppan
s riadt futással surran egy egér.