Kosztolányi Dezső: A LÁMPAGYÚJTÓ ÉNEKEL
a szent tüzet felétek,
én örök újra bújtó,
én kormos lámpagyújtó.
Fölgyújtom a vak éjet.
A rézkupaknak öblén
halkan szitál a tört fény,
ha jő az alkonyat
s alélt kanócok, álmos utcalámpák
szomjúhozzák piros tűzcsókomat.
egy vad tűztenger ég benn
s a gyáva pillelángban
egy lázadó világ van
bebörtönözve mélyen?
vörös szemekkel int a város
s rám hull a sűrü köd
és tűzbotommal görbe utcasarkon
én kormos ember csöndben eltünök.