Kosztolányi Dezső: AZ UTOLSÓ EMLÉK
AZ UTOLSÓ EMLÉK
Leconte de Lisle
Meghaltam. - És szemem még sincs lezárva,
oly csöndesen, mint lassu népek árja.
| csak járok az örvényes éjszakán, |
Búsan lehel a sír fuvalma rám,
és társam az Űr, az Éj, a Magány.
| bolygok bitangul, évek óta, resten, |
Napom lejárt. Nem érzem a sebet sem,
Nap! Álom! - Semmi. Menj, menj kósza testem.
| az élet ez, vagy a halotti párna? |
Zuhanj! Szemembe tátong az ür árnya,
meghaltam. És a semmiség zilál ma.
| az elmúlás nyugalmas éje elnyel, |
Hát e kísértet, e hang és e sebhely?
Ó éj! Borulj le, éj! - És csöndbe fedj el:
| Rég kaptam, a tusakvó életen. |
| Szívem megették. Ó, emlékezem. |
