Kosztolányi Dezső: A VÍZ PARTJÁN
A VÍZ PARTJÁN
Guy de Maupassant
1
Tűzött keményen a nekipirult nap;
álmos kacsák aludtak az iszapban,
lobogva izzott a lég, mint a katlan
s a sok lesült fa majdnem lángra gyulladt.
Egy ócska csónak mentében feküdtem,
a nők az ingeket mosták körültem.
Szennyes víz, szappanbuborék futott,
és csillogott soká a nyomuk ott.
álmos kacsák aludtak az iszapban,
lobogva izzott a lég, mint a katlan
s a sok lesült fa majdnem lángra gyulladt.
Egy ócska csónak mentében feküdtem,
a nők az ingeket mosták körültem.
Szennyes víz, szappanbuborék futott,
és csillogott soká a nyomuk ott.
Már csendbe szundikálni kezdtem én,
mikor a rekkenő és déli fénybe
egy kedves lányka sietett elébem,
nagy ingcsomóval imbolygó fején.
Két kedves karja terhét támogatta,
széles csipők, karcsú darázs-derék.
Akár a márvány Vénusz, oly derék.
Csak a csípője ringott, lágy vonalba.
Követtem őt, a szűk bürűre hágtam,
bement a házba, én meg a nyomában.
mikor a rekkenő és déli fénybe
egy kedves lányka sietett elébem,
nagy ingcsomóval imbolygó fején.
Két kedves karja terhét támogatta,
széles csipők, karcsú darázs-derék.
Akár a márvány Vénusz, oly derék.
Csak a csípője ringott, lágy vonalba.
Követtem őt, a szűk bürűre hágtam,
bement a házba, én meg a nyomában.
Helyére állt. Terhét könnyen belökte
lágy mozdulattal a vizes csöbörbe.
Oly egyszerű s szabad volt rajta minden;
feszes szoknyáján és a vékony ingen,
ahogy mozgatta karjait, csípőjét,
mint halovány árny, szépen átszűrődék
a gömbölyű két comb, a rózsa-emlő.
Mosott serényen; majd hogy megpihent ő, -
karját emelte, s kéjes teste lenn
kinyúlt rugalmasan és édesen.
lágy mozdulattal a vizes csöbörbe.
Oly egyszerű s szabad volt rajta minden;
feszes szoknyáján és a vékony ingen,
ahogy mozgatta karjait, csípőjét,
mint halovány árny, szépen átszűrődék
a gömbölyű két comb, a rózsa-emlő.
Mosott serényen; majd hogy megpihent ő, -
karját emelte, s kéjes teste lenn
kinyúlt rugalmasan és édesen.
Deszkát recsegtetett a lángoló nap,
sóhajtva szétnyílott a szomju csónak.
A nők lihegtek; és ingük szövetjét
kiverte lassan a könnyű verejték.
Telt mellét elfutotta a pirosság.
Reám tekintett dévaj, vad derűvel,
kinyitva ingét és a gömbölyű mell
mutatva fényes és páros tilossát,
egyszerre csak ragyogva kibukott.
S hogy röpködött az ingen a sulyok,
a kettős bimbó megremegve fent
keményen és szilárdan megjelent.
sóhajtva szétnyílott a szomju csónak.
A nők lihegtek; és ingük szövetjét
kiverte lassan a könnyű verejték.
Telt mellét elfutotta a pirosság.
Reám tekintett dévaj, vad derűvel,
kinyitva ingét és a gömbölyű mell
mutatva fényes és páros tilossát,
egyszerre csak ragyogva kibukott.
S hogy röpködött az ingen a sulyok,
a kettős bimbó megremegve fent
keményen és szilárdan megjelent.
A sóhaja meg vad volt és mohó,
és úgy fújt rám, mint perzselő kohó.
Sulykolta ingét huncutul nevetve;
minden csapása ráhullt a szivemre!
Vizes keblét bámulva odamentem,
s szerettem volna megcsókolni menten.
Megszánt, mert látta, minden ízem reszket,
ő szólitott meg és beszélni kezdett.
Hogy mit mondott, nem hallottam, a hangját
nem értettem, csak néztem őt merően,
kutatva a nyitott ruha-redőben,
sejtettem a többit, s kínzott a vad láng,
és elmenőben odasúgta nékem,
hogy este jöjjek el, künn vár a réten.
és úgy fújt rám, mint perzselő kohó.
Sulykolta ingét huncutul nevetve;
minden csapása ráhullt a szivemre!
Vizes keblét bámulva odamentem,
s szerettem volna megcsókolni menten.
Megszánt, mert látta, minden ízem reszket,
ő szólitott meg és beszélni kezdett.
Hogy mit mondott, nem hallottam, a hangját
nem értettem, csak néztem őt merően,
kutatva a nyitott ruha-redőben,
sejtettem a többit, s kínzott a vad láng,
és elmenőben odasúgta nékem,
hogy este jöjjek el, künn vár a réten.
Mi bennem volt, szétömlött és kiáradt,
eltűnt a múlt, mint víz, amely kiszáradt.
De boldog voltam, mert szivembe mámor
dalolt részeg és zengzetes szavakkal
s nem féltem a sötétlő éjszakától,
mert énnekem akkor derült a hajnal!
eltűnt a múlt, mint víz, amely kiszáradt.
De boldog voltam, mert szivembe mámor
dalolt részeg és zengzetes szavakkal
s nem féltem a sötétlő éjszakától,
mert énnekem akkor derült a hajnal!
2
Várt a leány, ő volt először ottan,
hozzá futottam, nyomba térdrerogytam,
megsimogattam termetét puhán,
magamhoz vonva. Ámde reszketőn
továbbfutott a holdfényes mezőn,
s nyomába akkor érhettem csupán,
hogy megbotlott a lába a csalitban.
Ekkor átfogtam gömbölyű csípőit,
s a lombos, árnyas, hűs tópartra hívtam,
sápadtan nézett a szemembe ő itt,
ki még előbb kihívó volt, s merő.
De a vérembe zajgott az erő
és csak növelte, hogy ennyire fél.
hozzá futottam, nyomba térdrerogytam,
megsimogattam termetét puhán,
magamhoz vonva. Ámde reszketőn
továbbfutott a holdfényes mezőn,
s nyomába akkor érhettem csupán,
hogy megbotlott a lába a csalitban.
Ekkor átfogtam gömbölyű csípőit,
s a lombos, árnyas, hűs tópartra hívtam,
sápadtan nézett a szemembe ő itt,
ki még előbb kihívó volt, s merő.
De a vérembe zajgott az erő
és csak növelte, hogy ennyire fél.
Ó, mondjátok, micsoda az a mély
láz, mely a csók óráján néha megkap?
A hold erősen égett, mint a telt nap,
a nád között a békák éneke
nagyhangosan kuruttyolt, brekeke.
És szólt a fűrj a messzeségbe: "vá-vá"
s dalát kiszélesítve szerenáddá
nótázott már az ébredő madárhad.
Távol szerelmet vitt a táj fuvalma,
forró lehelletet, csókot fuvallva,
és lassú borzadással végigáradt
a tűz, a vágy, mely lopva gerjedett föl.
Párzási kedv szállt a meleg szelekből
s gondoltam: "Itt e tágas, lanyha földön
e nyári éjjelen gyengéd fonállal
hány állatot s embert ölel ma által
ugyanez a szorongó, édes ösztön",
s magamnak vágytam mind e kéjeket.
láz, mely a csók óráján néha megkap?
A hold erősen égett, mint a telt nap,
a nád között a békák éneke
nagyhangosan kuruttyolt, brekeke.
És szólt a fűrj a messzeségbe: "vá-vá"
s dalát kiszélesítve szerenáddá
nótázott már az ébredő madárhad.
Távol szerelmet vitt a táj fuvalma,
forró lehelletet, csókot fuvallva,
és lassú borzadással végigáradt
a tűz, a vágy, mely lopva gerjedett föl.
Párzási kedv szállt a meleg szelekből
s gondoltam: "Itt e tágas, lanyha földön
e nyári éjjelen gyengéd fonállal
hány állatot s embert ölel ma által
ugyanez a szorongó, édes ösztön",
s magamnak vágytam mind e kéjeket.
Csókoltam ujjait, s ő reszketett.
Keze szagos volt, mint levendula,
ingét kakukkfűillat lepte el,
a melle ízes, mint a mandula,
mint vadbabérfa, vagy a kecsketej,
mit úgy a tőgyről isznak a hegyekbe.
Megleltem ajkát, küszködött remegve,
és hosszú volt csókom, egy végtelenség,
kővé meresztve testemet s a testét.
Fetrengve hörgött és tüzet lehelt;
a szerelemtől megmeredt kebelt
sírás emelte. Arca csupa láng volt,
félig reám nyitott szeme parázsolt,
és összeforrtak az érzékek, ajkak.
Aztán a csöndes éjbe, amikor
pihent a táj, fölhangzott egy sikoly,
hogy az alvó madárkák fölriadtak.
Keze szagos volt, mint levendula,
ingét kakukkfűillat lepte el,
a melle ízes, mint a mandula,
mint vadbabérfa, vagy a kecsketej,
mit úgy a tőgyről isznak a hegyekbe.
Megleltem ajkát, küszködött remegve,
és hosszú volt csókom, egy végtelenség,
kővé meresztve testemet s a testét.
Fetrengve hörgött és tüzet lehelt;
a szerelemtől megmeredt kebelt
sírás emelte. Arca csupa láng volt,
félig reám nyitott szeme parázsolt,
és összeforrtak az érzékek, ajkak.
Aztán a csöndes éjbe, amikor
pihent a táj, fölhangzott egy sikoly,
hogy az alvó madárkák fölriadtak.
Később elhallgatott a fürj, a béka;
leszállt az óriási, lomha csend,
egy eb ugatott a tanyákba bent,
gyászos panasszal fölvakkantva néha.
Reggelre a lány eltűnt, mint kísértet,
bolyongtam a mezőn, őt híva folyton,
bőrének édes illata kísértett.
Szívembe volt nézése, ez a horgony,
s vittük a test béklyóit hallgatag,
mint két egymáshoz láncolt gályarab.
leszállt az óriási, lomha csend,
egy eb ugatott a tanyákba bent,
gyászos panasszal fölvakkantva néha.
Reggelre a lány eltűnt, mint kísértet,
bolyongtam a mezőn, őt híva folyton,
bőrének édes illata kísértett.
Szívembe volt nézése, ez a horgony,
s vittük a test béklyóit hallgatag,
mint két egymáshoz láncolt gályarab.
3
Öt hónapig öleltem minden éjjel
e lusta-kéjes lányt, ujjongva, vágyón,
nem lankadó viharzó szenvedéllyel,
a parti fűben, a zöld nászi ágyon.
Másnap, habár sajgott az éji emlék,
s testünk a csók tüzétől elalélt,
mihelyt a sok madárka dalra kélt,
sírtunk, hogy a sötét éj nincs közel még.
e lusta-kéjes lányt, ujjongva, vágyón,
nem lankadó viharzó szenvedéllyel,
a parti fűben, a zöld nászi ágyon.
Másnap, habár sajgott az éji emlék,
s testünk a csók tüzétől elalélt,
mihelyt a sok madárka dalra kélt,
sírtunk, hogy a sötét éj nincs közel még.
A fölkelő napot feledve máskor
karomba volt még hajnalpirkadáskor.
S a fényes útakon mentünk merengve,
a kéz a kézbe és a szem a szembe.
Fény lobogott ki a sövényeken már,
bíborlott a fatörzs, akár a sebszáj,
fejem paskolta a nap ifju lángja,
s nem látva, hogy sugár gyúl a mezőn,
azt hittem, e sok fény belőle jön.
Majd mosni ment sietve a leányka.
Követtem őt, csak őrá vágyakoztam,
egy gyönyöröm volt, nézni, nézni hosszan,
és mozdulatlanul, epedve néztem,
mohó szerelmem börtönébe zárva,
a teste volt szemem látóhatára
s övén találkozott minden reményem.
Mellette ácsorogtam, vártam orvul,
hogy a leányok felkacagjanak,
én ráhajoltam, ő is odafordul,
és összesistereg a két ajak.
Sokszor kiment és az ujjával intett,
és fölkerestük szőlőskertjeinket,
s tanyát ütöttünk a bokor körül.
karomba volt még hajnalpirkadáskor.
S a fényes útakon mentünk merengve,
a kéz a kézbe és a szem a szembe.
Fény lobogott ki a sövényeken már,
bíborlott a fatörzs, akár a sebszáj,
fejem paskolta a nap ifju lángja,
s nem látva, hogy sugár gyúl a mezőn,
azt hittem, e sok fény belőle jön.
Majd mosni ment sietve a leányka.
Követtem őt, csak őrá vágyakoztam,
egy gyönyöröm volt, nézni, nézni hosszan,
és mozdulatlanul, epedve néztem,
mohó szerelmem börtönébe zárva,
a teste volt szemem látóhatára
s övén találkozott minden reményem.
Mellette ácsorogtam, vártam orvul,
hogy a leányok felkacagjanak,
én ráhajoltam, ő is odafordul,
és összesistereg a két ajak.
Sokszor kiment és az ujjával intett,
és fölkerestük szőlőskertjeinket,
s tanyát ütöttünk a bokor körül.
És néztük a párzást: négy röpke szárnnyal
itt két szerelmes, részeg lepke szárnyal,
amott két egybeforrt rovar röpül.
A lány felvette s megcsókolta őket
nagykomolyan. Gyakran fejünkre szállt már
egy csőrével szeretkező madárpár.
Nem féltek ők se, hisz szeretni jöttek.
Aztán, hogy a parton késői óra
jöttével vártam a találkozóra,
és megjelent nyárfák alatt a lány,
a vad gyönyörrel szeme bogarán
söpörve a holdfényes, zöld ködöt,
szoknyája a mezsgyén, a fák között;
a bibliai nagy lányt láttam ottan,
ki múlt ködén hódítva andalog,
amíg parázna szép testét bukottan
kísérik a szerelmes angyalok.
itt két szerelmes, részeg lepke szárnyal,
amott két egybeforrt rovar röpül.
A lány felvette s megcsókolta őket
nagykomolyan. Gyakran fejünkre szállt már
egy csőrével szeretkező madárpár.
Nem féltek ők se, hisz szeretni jöttek.
Aztán, hogy a parton késői óra
jöttével vártam a találkozóra,
és megjelent nyárfák alatt a lány,
a vad gyönyörrel szeme bogarán
söpörve a holdfényes, zöld ködöt,
szoknyája a mezsgyén, a fák között;
a bibliai nagy lányt láttam ottan,
ki múlt ködén hódítva andalog,
amíg parázna szép testét bukottan
kísérik a szerelmes angyalok.
4
Egy délben néptelen a mosoda,
a gazda csak aludni jött oda.
Gőzölt a föld, mint lihegő ökör,
mit a tüzes nap ostora gyötör,
de a szivem, éreztem, jobban ég.
Részeg kacaj csendült, dalfoszladék,
és dünnyögött a légbe valami.
Aztán nagynéha hullt egy lomha csepp még
a csónakról, mint gyöngyöző verejték.
Véres parázsként égtek ajkai,
falánk csók szikrázott a pici szájból,
mint a zsarátnokból a szikrazápor
és dúlt a csók, míg nem rogyott le térdünk.
a gazda csak aludni jött oda.
Gőzölt a föld, mint lihegő ökör,
mit a tüzes nap ostora gyötör,
de a szivem, éreztem, jobban ég.
Részeg kacaj csendült, dalfoszladék,
és dünnyögött a légbe valami.
Aztán nagynéha hullt egy lomha csepp még
a csónakról, mint gyöngyöző verejték.
Véres parázsként égtek ajkai,
falánk csók szikrázott a pici szájból,
mint a zsarátnokból a szikrazápor
és dúlt a csók, míg nem rogyott le térdünk.
És semmi zaj se kelt, csupán a sáska
zizegte napfényes dalát minékünk,
mint tűz a tarlón, az avarba, sásba,
és néztük egymást mozdulatlanul.
A kéj fehér arcunkat összedúlta,
árnyas szemünk lázgyűrűs volt alul,
ó, a halált öleltük önmagunkba,
és életünk folyt szét a csókba, szerte.
Elváltunk, megfogadtuk, hogy örökké,
és vissza sem jövünk már este többé.
zizegte napfényes dalát minékünk,
mint tűz a tarlón, az avarba, sásba,
és néztük egymást mozdulatlanul.
A kéj fehér arcunkat összedúlta,
árnyas szemünk lázgyűrűs volt alul,
ó, a halált öleltük önmagunkba,
és életünk folyt szét a csókba, szerte.
Elváltunk, megfogadtuk, hogy örökké,
és vissza sem jövünk már este többé.
De hogy közelgett a találka perce,
vad vágy űzött, hogy menjek el magam,
a testéről álmodni zajtalan,
elküldve lelkemet a messze múltba,
heverni fű és emlék pamlagán.
vad vágy űzött, hogy menjek el magam,
a testéről álmodni zajtalan,
elküldve lelkemet a messze múltba,
heverni fű és emlék pamlagán.
Hogy a tópartra értem ittasulva,
már ottan állt és várt reám a lány.
már ottan állt és várt reám a lány.
Azóta még vadabban kell szeretnünk,
eszi a húsunk és hajszol szerelmünk,
jön a halál, mi mégis vad gyönyörbe
keverjük lázadó vérünket össze,
mi nem félünk, ahogy a rettegő fél,
szemünkbe nem gyúl sanda rémület;
mi egymástól halunk meg; s a jövőér
kapunk szerelmet, édes csóktüzet.
Némák vagyunk. A szó olyan tünő,
mi úgy beszélünk, mint a gím s ünő.
Lágy bőre vágyakat csikland belém.
Új és fanyar lázak űzöttje én,
ha ajkam szomjas, az ajkát iszom!
eszi a húsunk és hajszol szerelmünk,
jön a halál, mi mégis vad gyönyörbe
keverjük lázadó vérünket össze,
mi nem félünk, ahogy a rettegő fél,
szemünkbe nem gyúl sanda rémület;
mi egymástól halunk meg; s a jövőér
kapunk szerelmet, édes csóktüzet.
Némák vagyunk. A szó olyan tünő,
mi úgy beszélünk, mint a gím s ünő.
Lágy bőre vágyakat csikland belém.
Új és fanyar lázak űzöttje én,
ha ajkam szomjas, az ajkát iszom!
Már lankad az erőm, vergődve vérzem,
a csók-csatán, a bősz szeretkezésben
a fű megpörzsölődött a sikon,
ahol feküdtünk, s ottmarad örökre
a puszta földön testünk lanyha gödre.
a csók-csatán, a bősz szeretkezésben
a fű megpörzsölődött a sikon,
ahol feküdtünk, s ottmarad örökre
a puszta földön testünk lanyha gödre.
Egy reggel a parton, a fák alatt
majd megtalálnak holtra válva minket,
egy nagy csónakba tesznek hallgatag,
és elviszik ölelő testeinket.
És eltemetnek a gaz és fű közt,
mint temetők aljában a bünöst.
De hogyha vannak árnyak, visszajárnak,
még eljövünk csöndjén az éjszakáknak.
A vén paraszt majd bámul, összereszket,
és nézi, egymást mint öleljük által,
ránk ismer ő, s szól, hányva a keresztet:
"Jön a halott fiú a holt leánnyal!"
majd megtalálnak holtra válva minket,
egy nagy csónakba tesznek hallgatag,
és elviszik ölelő testeinket.
És eltemetnek a gaz és fű közt,
mint temetők aljában a bünöst.
De hogyha vannak árnyak, visszajárnak,
még eljövünk csöndjén az éjszakáknak.
A vén paraszt majd bámul, összereszket,
és nézi, egymást mint öleljük által,
ránk ismer ő, s szól, hányva a keresztet:
"Jön a halott fiú a holt leánnyal!"
