Kosztolányi Dezső: SZEGET-SZEGGEL Részlet
SZEGET-SZEGGEL
Részlet
Részlet
William Shakespeare
Meghalni készülj; s életed, halálod
megédesül majd. Szólj így életedhez:
ha elveszítlek, oly dolgot veszítek,
mit csak bolond óv; egy lehellet, az vagy,
nyűgöz az ég minden hatása téged,
s óránta rátör arra a lakásra,
melyben lakol; halál bolondja vagy te,
mert tőle próbálsz futni, elszaladni,
s mégis felé rohansz. Nem vagy nemes,
mert mind a pompa, mit viselsz, a sárban,
alant fogant. Aztán bátor se vagy,
mert félsz az árva féreg gyönge és lágy
csápjától is. Legfőbb javad az álom.
Gyakran hívod, de rémít a halál,
mely éppily álom. Önmagad se vagy,
mert sokezer apró szemerből állasz,
és mind a porból lett. Nem vagy te boldog,
mert azt akarnád mindig, ami nincs épp,
s ha van, felejted. Állandó se vagy te,
mert a kedélyed furcsán változik
a hold után. Ha gazdag vagy, szegény vagy,
mert mint aranytól görnyedő szamár,
kincsed súlyát kis útra cepeled,
s lerakja a halál. Nincs egy barátod,
mert véred, aki apjának nevez,
ágyékodból szakadt ten-magzatod,
átkozza a csúzt, a kelést, a köszvényt,
hogy nem visz el még. Nem vagy ifjú, sem vén,
mert mint mikor ebéd után elalszol,
kettőről álmodsz, s édes ifjuságod
tüstént öreg lesz, úgy kér alamizsnát
a béna vénségtől; ha pénzes agg vagy,
tűz, lendület, szépség, erő hiányzik,
élvezni kincsed. Hát miért nevezzük
életnek ezt? Az életben megannyi
halál van, és mi félünk a haláltól,
mely majd bevégzi mind.
megédesül majd. Szólj így életedhez:
ha elveszítlek, oly dolgot veszítek,
mit csak bolond óv; egy lehellet, az vagy,
nyűgöz az ég minden hatása téged,
s óránta rátör arra a lakásra,
melyben lakol; halál bolondja vagy te,
mert tőle próbálsz futni, elszaladni,
s mégis felé rohansz. Nem vagy nemes,
mert mind a pompa, mit viselsz, a sárban,
alant fogant. Aztán bátor se vagy,
mert félsz az árva féreg gyönge és lágy
csápjától is. Legfőbb javad az álom.
Gyakran hívod, de rémít a halál,
mely éppily álom. Önmagad se vagy,
mert sokezer apró szemerből állasz,
és mind a porból lett. Nem vagy te boldog,
mert azt akarnád mindig, ami nincs épp,
s ha van, felejted. Állandó se vagy te,
mert a kedélyed furcsán változik
a hold után. Ha gazdag vagy, szegény vagy,
mert mint aranytól görnyedő szamár,
kincsed súlyát kis útra cepeled,
s lerakja a halál. Nincs egy barátod,
mert véred, aki apjának nevez,
ágyékodból szakadt ten-magzatod,
átkozza a csúzt, a kelést, a köszvényt,
hogy nem visz el még. Nem vagy ifjú, sem vén,
mert mint mikor ebéd után elalszol,
kettőről álmodsz, s édes ifjuságod
tüstént öreg lesz, úgy kér alamizsnát
a béna vénségtől; ha pénzes agg vagy,
tűz, lendület, szépség, erő hiányzik,
élvezni kincsed. Hát miért nevezzük
életnek ezt? Az életben megannyi
halál van, és mi félünk a haláltól,
mely majd bevégzi mind.
