Kosztolányi Dezső: CSITT, CSITT!
CSITT, CSITT!
John Keats
Csitt, csitt! Csöndbe tipegj, kedvesem az éjben!
édes Izabellám, a kopasz féltékeny,
hiába is húztad fejére a sipkát -
mely táncol a habon, ezüst vízgyűrűknél.
Csitt, csitt! Félve emeld könnyű lábaidat!
Egy nesz, vagy annyi se, s a kopasz fölriad.
| alszik az egész ház, de leselkedik rád, |
hiába is húztad fejére a sipkát -
| hiába siklasz úgy, mint hajnali tündér, |
Csitt, csitt! Félve emeld könnyű lábaidat!
Egy nesz, vagy annyi se, s a kopasz fölriad.
A levél se rezzen, a patak se csobban -
cserebogár dünnyög, hallgatja álomban,
Az őrködő hold is eltűn szemem elül,
gúnyból-e, jóságból, felhőbe menekül,
nincs fáklya az éjbe, messze tűz se remeg,
édes Izabellám, csak ajkad és szemed.
| csönd van, lecsukódik az éj álmos szeme, |
| halálra bűvölve, halk éjjeli zene. |
gúnyból-e, jóságból, felhőbe menekül,
nincs fáklya az éjbe, messze tűz se remeg,
édes Izabellám, csak ajkad és szemed.
Nyisd ki a kilincset! de az égre - halkan!
Végre! - s most ajkadat virágos ágyadban -
mirólunk álmodik a szunnyadó rózsa,
tüzünktől bimbózik első kakasszóra.
Tojást költ a galamb, dala ideröppen,
míg csókolom ajkad vacogó gyönyörben.
| Meghalunk mindketten, ha megcsörrenik csak. |
| aludjon az öreg, szikrázzon a csillag, |
tüzünktől bimbózik első kakasszóra.
Tojást költ a galamb, dala ideröppen,
míg csókolom ajkad vacogó gyönyörben.
