Kosztolányi Dezső: EXCELSIOR
egy ifjú ment az Alpokon;
útját a hóba, jégbe rója,
de messzire leng lobogója,
Excelsior! |
és szeme villog, mint a tőr.
Ezüst harangként, énekelve
szól ismeretlen-hangú nyelve
Excelsior! |
a rózsálló családi tűz;
tanyák, de jéghegy áll felettök,
és fáradt, lázas ajka felnyög,
Excelsior! |
"az orkán tombol ott fölebb,
halál les a mély-mély patakban."
S szól az ezüst hang nyughatatlan,
Excelsior! |
hajtsd rám viharcsapott fejed."
A lány szemébe tiszta könny ül,
de a fiú szól s szíve könnyül,
Excelsior! |
fagyott, leroskadó fenyűk!"
szól a paraszt, s tompulva, lassan,
egy hang felel rá a magasban,
Excelsior! |
hogy Szent Bernát kolostorán
imák verdesik az égboltot,
egy elhaló hang felsikoltott,
Excelsior! |
a hó félig temette be,
keze a zászlójába markol,
s dacos kiáltás harsog arról,
Excelsior! |
magasztosan, élettelen,
s egy hang az égbolt bús faláról
hullócsillagként sírt le, távol,
Excelsior! |