Komjáthy Jenő: KORTÁRSAIMHOZ
KORTÁRSAIMHOZ
Ragyogjatok, ti könnyü cseppek,
Csak ússzatok a fölszinen!
Élvezzetek ti, kik siettek
Elkapni mindent röptiben!
Himbálva ringatag habágyon
Elkorcsosúl a púha szellem;
Ah, más, ah, ragyogóbb világon
Csügg váltig méla, szomju lelkem!
Csak ússzatok a fölszinen!
Élvezzetek ti, kik siettek
Elkapni mindent röptiben!
Himbálva ringatag habágyon
Elkorcsosúl a púha szellem;
Ah, más, ah, ragyogóbb világon
Csügg váltig méla, szomju lelkem!
Ki retteg az idő lehétől,
Siessen élni, rajta hát!
Ragadja kérész életéből,
Csak szíja ki a perc savát!
Futó a tűz, mi ott világit,
Futó gyönyör a kapzsi szemben;
Ah, más, ah, nemesebb a láng is,
Mi olthatatlan ég szivemben!
Siessen élni, rajta hát!
Ragadja kérész életéből,
Csak szíja ki a perc savát!
Futó a tűz, mi ott világit,
Futó gyönyör a kapzsi szemben;
Ah, más, ah, nemesebb a láng is,
Mi olthatatlan ég szivemben!
Bálványotok körül forogva,
Imádjatok ti porgyönyört,
Míg lelkem öntüzén lobogva
Lángszárnyakon az égbe tört!
Mi néktek élv, irtózom attól;
A durva kéjt minek keresném;
Ah, más, ah, fínomabb anyagból
Van szőve fényreszomjas elmém!
Imádjatok ti porgyönyört,
Míg lelkem öntüzén lobogva
Lángszárnyakon az égbe tört!
Mi néktek élv, irtózom attól;
A durva kéjt minek keresném;
Ah, más, ah, fínomabb anyagból
Van szőve fényreszomjas elmém!
Rátok keggyel tekint az ég is,
Csábítva vonz ezernyi tárgy,
S mi kebletek hevíti, mégis
Csak úri kegy, csak szolga vágy!
Ó, szolga-szívek, szolga-élet!
Másért rajong e büszke szellem;
Ah, más, ah, szabadabb a lélek,
Mely itt csapong e porhüvelyben!
Csábítva vonz ezernyi tárgy,
S mi kebletek hevíti, mégis
Csak úri kegy, csak szolga vágy!
Ó, szolga-szívek, szolga-élet!
Másért rajong e büszke szellem;
Ah, más, ah, szabadabb a lélek,
Mely itt csapong e porhüvelyben!
Kit ti szerettek, halva van már,
Mit ti öleltek, pára mind,
És szívetek a korcs, a kalmár,
Csupán a föld felé tekint.
Fojtó a lég is ott közelben,
Lélegzenem mindenha kín ott;
Ah, más, ah, magasabb a szellem,
Mely egykor engem létrehívott!
Mit ti öleltek, pára mind,
És szívetek a korcs, a kalmár,
Csupán a föld felé tekint.
Fojtó a lég is ott közelben,
Lélegzenem mindenha kín ott;
Ah, más, ah, magasabb a szellem,
Mely egykor engem létrehívott!
Ti porszemek! Csillogjatok hát,
Élvezzetek csak sebtiben!
A kor szememben gyáva korlát,
Szemem csak a jövőn pihen.
Öltők borulnak tőle lángba,
Ami hevített életemben;
Ah, más, ah, tündöklőbb világba
Lát máris méla, szomju lelkem!
Élvezzetek csak sebtiben!
A kor szememben gyáva korlát,
Szemem csak a jövőn pihen.
Öltők borulnak tőle lángba,
Ami hevített életemben;
Ah, más, ah, tündöklőbb világba
Lát máris méla, szomju lelkem!
[Szenic, 1890. július 29.]
"ALÁZAT"
Csak ezt a szót ne halljam! Mert ha hallom,
Haragtól szinte reszketek.
Nem vagyok én alázatos, lemondó,
Szivem szilaj, szivem csapongó
És büszke, mint az Istenek.
Haragtól szinte reszketek.
Nem vagyok én alázatos, lemondó,
Szivem szilaj, szivem csapongó
És büszke, mint az Istenek.
Kislelküek silány erénye! Gyáva
A szív, mely éretted hevül.
Szivem fölzúdul és haragra lázad,
Ha hallom ezt a szót: alázat.
A költő másért lelkesül.
A szív, mely éretted hevül.
Szivem fölzúdul és haragra lázad,
Ha hallom ezt a szót: alázat.
A költő másért lelkesül.
Hajolj meg - szólnak ők, a törpe lelkek, -
Egy felsőbb hatalom előtt!
Mily szolga-elv! Ne halljam ezt se többet!
Szivem az égiek előtt se görbed,
Atyáim és testvérim ők.
Egy felsőbb hatalom előtt!
Mily szolga-elv! Ne halljam ezt se többet!
Szivem az égiek előtt se görbed,
Atyáim és testvérim ők.
Mindenkoron szerény, alázatos volt
Az aljas és a korcsszivű;
Alázatbőrbe jár minden gyalázat,
Ez ékesít fel satnya vázat,
De büszke mind a jó, a hű,
Az aljas és a korcsszivű;
Alázatbőrbe jár minden gyalázat,
Ez ékesít fel satnya vázat,
De büszke mind a jó, a hű,
De nem borulsz-e olykor térdre - kérdik -,
Ha hő fohászod égbe száll?
Nem! mert Hozzá leszek akkor hasonló,
Isten szivébe hull a köny, az omló,
Vigaszra szent részvéte vár.
Ha hő fohászod égbe száll?
Nem! mert Hozzá leszek akkor hasonló,
Isten szivébe hull a köny, az omló,
Vigaszra szent részvéte vár.
Nem hullok porba, nem! mert nőni érzem
Magam csodásan akkoron;
Boldog vagyok, mert lelkem oda szállhat,
Szivembe nem lopódzik korcs alázat,
Emelkedem, midőn imádkozom.
Magam csodásan akkoron;
Boldog vagyok, mert lelkem oda szállhat,
Szivembe nem lopódzik korcs alázat,
Emelkedem, midőn imádkozom.
Csak azt a szót ne halljam! Mert ha hallom,
Haragtól szinte reszketek,
Nem vagyok én alázatos, lemondó,
Szivem szilaj, szivem csapongó
És büszke, mint az Istenek.
Haragtól szinte reszketek,
Nem vagyok én alázatos, lemondó,
Szivem szilaj, szivem csapongó
És büszke, mint az Istenek.
[Szenic, 1890. július 30.]
