Juhász Gyula: Vigília
Künn van a tér. Itt örökkévalóság,
A mi életünk örök, rémitő,
A mi rózsáink a mennyei rózsák,
A mi szívünkön az Isten szeme,
A mi életünk az Isten kezében,
A mi zenénk a mennyei zene,
A mi országunk fönn az örök égben!
Künn a világ van. A világ szabad,
A világ tűnő, a világ az élet.
Mi vagyunk, ó jaj, a bús madarak,
Kik az örök ég eresze alatt
Várjuk, mikor zeng és mikor szakad
Szegény, szegény szívünkre ama nagy,
Amaz utolsó és örök itélet!
Örökké ég az Úrnak csipkebokra
És Dávid elefántcsonttornya vár ránk,
Ha majd hideg lesz könnyes, földi párnánk.
Az égi rózsa nyílik számotokra:
Ne nézzetek a földi asszonyokra.
Titkos értelmű rózsa a mi rózsánk
És hervadó kert mind, ami valóság
És a világ minden virága elfagy
És a vígság minden világa elhagy
És egy virág örök virág: a jóság.
Titkos értelmű rózsa a mi rózsánk!