Juhász Gyula: Anna
A szobában az alkony vert tanyát.
Ő ott hordozta csodamély szemében
A fáradt Mának minden bánatát.
Muskátlis, rácsos ablakok mögött,
Mint az én árva panaszom, amelybe
Most szerelem és részvét költözött.
És ekkor szép lett minden, ami fáj
S finom, fehér lett a sors durva ujja
Az üdvösség tűnt föl az esti csendben,
De én partjára lépni elfeledtem!