Garay János: PARLAGI RÓZSÁK.
PARLAGI RÓZSÁK.
I.
Tél és tavasz lejárnak...
Tél és tavasz lejárnak...
Tél és tavasz lejárnak,
Nem szenvedéseim;
Fű és virág kihajtnak,
Nem én örömeim,
Nem szenvedéseim;
Fű és virág kihajtnak,
Nem én örömeim,
Őrömvirágaim már
Csirában asznak el,
Kínom, kinszenvedésem
Mindennap újra kel.
Csirában asznak el,
Kínom, kinszenvedésem
Mindennap újra kel.
Te vagy napom borúja,
Te tavaszom tele;
S mégsem lehetne élnem
Lelkednek nélküle!
Te tavaszom tele;
S mégsem lehetne élnem
Lelkednek nélküle!
II.
Oh mért határt e lángnak...
Oh mért határt e lángnak...
Oh mért határt e lángnak
Nem szabhatok;
Látnád, kinos gyötrelmim
Mi nő nagyok.
Nem szabhatok;
Látnád, kinos gyötrelmim
Mi nő nagyok.
Oh mért nem mérhető meg
E szívüreg,
Látnád, mi tenger érzet
Fér benne meg!
E szívüreg,
Látnád, mi tenger érzet
Fér benne meg!
Oh mért nem adhatok szót
S nyelvet neki;
Hogy a kimondhatatlant
Zenghesse ki.
S nyelvet neki;
Hogy a kimondhatatlant
Zenghesse ki.
Ah, kínom véghetetlen
Mint a nagy ég,
Nagysága mérhetetlen
Tenger-fenék.
Mint a nagy ég,
Nagysága mérhetetlen
Tenger-fenék.
Ah kínom, mint a titkos
Jehova-szó,
Gyarló ember-ajakkal
Nem mondható!
Jehova-szó,
Gyarló ember-ajakkal
Nem mondható!
