TÁRCZA.

Full text search

33TÁRCZA.
A Magyar Heraldikai és Genealogiai Társaság ig. választmánya f. évi február hó 27-én Fejérpataky László elnök elnöklete alatt tartott ülésén jelen voltak: Ortvay Tivadar másodelnök, Barabás Samu, Csánki Dezső, Dőry Ferencz, Gárdonyi Albert, Holub József, Iványi Béla, Makay Dezső, Reiszig Ede, Soós Elemér, Szentpétery Imre, gróf Zichy Nándor ig. vál. tagok, Áldásy Antal titkár, Szabó László jegyző, Sohár László pénztárnok, Sárközy Imre lev. tag, Isoz Kálmán, Relkovič Néda, Závodszky Levente társ. tagok, Kujáni Gábor, Relkovič Davorka vendégek.
Elnök az ülést megnyitva kegyeletteljes szavakkal emlékezik meg a társaságnak nemrég elhunyt tiszteletbeli elnökéről, gróf Andrássy Dénesről s megemlékezését az ig. választmány tagjai mély megilletődéssel hallgatták meg. Inditványára az ig. választmány a haláleset feletti gyászának és részvétének az ülés jegyzőkönyvében kifejezést ad, elhatározza, hogy az elhunythoz legközelebb álló családtaghoz részvétirat intéztessék és hogy az elhunyt emléke a Turul legközelebbi füzetében nekrologgal örökittessék meg.
Ezután Kujáni Gábor vendég felolvassa a Brodarics család őseiről szóló tanulmányát. A tetszéssel fogadott felolvasás után titkár nehány szóval bemutatja Csoma József másodelnöknek nemrég megjelent «A magyar heraldika korszakai» czimü munkáját, valamint a Thelegdi családnak XII. Lajos franczia királytól 1502-ben nyert czimerlevelét.
Uj évdijas tagokul megválasztatnak 1913-tól kezdve Dr. Domanovszky Sándor egyetemi m. tanár, Budapest, aj. Csánki Dezső, Dr. Sipos Zsigmond rendőralkapitány Beregszász, aj. a jegyző és Tóth Károly főmérnök, Szekszárd, aj. Holub József.
Titkár jelenti, hogy a legutolsó igazgató választmányi ülésen megválasztott ig. választmányi tagok megválasztásukért köszönetet mondtak. Jelenti továbbá, hogy a Magyar Tudományos Akadémia Történelmi Bizottsága a társaságnak a Monumenta Hungarić Heraldica III. füzetének kiadására 600 koronát szavazott meg, ugyanoly feltételek mellett, mint az az első két füzetnél történt, hogy t. i. a czimlapon kitétessék, hogy a munka a Történelmi Bizottság támogatásával jelenik meg és hogy a Bizottság azon tagjai, kik nem tagjai a társaságnak, a munkát megkapják.
Titkár előterjeszti az 1912. évi zárszámadást és vagyonmérleget, mely a következő:

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi