A középkori sírkövek

Full text search

A középkori sírkövek
érdekes sorozatát mutatja be a történeti- és műemlékek bécsi cs. kir. központi bizottsága, Kunsthistorischer Atlas-ában, mely újabbvállalata egyes homogén csoportokban tartalmazza a műtörténelem különböző ágaiból kiadványaiban megjelent rajzokat. Ez atlasz X. része a síremlékeknek van szentelve, és annak Dr. Lind Károly szerkesztésében megjelenő első kötete Sammlung von Abbildungen mittelalterlicher Grabdenkmale aus den Ländern der österreichisch-ungarischen Monarchie (Wien, 1892.) czímer visel. A czím azonban nem felel meg egészen a tartalomnak, mert Magyarország a 285 darab középkori síremlék között csak 9 darabbal szerepel s így a vállalat jó lélekkel elhagyhatná czímlapjáról hazánk megemlítését, a mihez a cs. kir. központi bizottságnak hivatalból úgy sincsen semmi köze. A Magyarországot képviselő 9 sírkő közül különben hármat: a Berzeviczyekét s Perényi István és János emlékeit Csergheő Géza és Csoma József közkézen forgó jeles munkájából ismerjük, s a többiek: a tihanyi állítólagos András-emlék, három pécsi püspök, ú. m. György († 1301), Alsáni Bálint bíbornok († 1408) és Henrik († 1455), és Vlebach György lőcsei polgár († 1392) síremlékei a központi bizottság Mittheilungeneiben láttak először napvilágot. Nem ismeretlen Szentgyörgyi György gróf († 1467) sírköve sem, a melynek rajza az Adler cz. bécsi heraldikai folyóirat 1891. évfolyamából lett átvéve.
A többi közlemény az osztrák örökös tartományok- s főleg Alsó- és Felső-Ausztriából került ki. A benne rejlő heraldikai anyagból reánk csak Zsigmond királynak sárkányrendjének ábrázolásai birnak érdekkel. Ezzel a specialis magyar eredetű lovagrenddel nem kevesebb, mint 6 külföldi sírkövön találkozunk. Wallseei Reinpert († 1450) säusensteini, Losenstein Florián lovag († 1452) garsteni és Gradner György lovag strassgangi síremlékein a sárkányrend nagy jelvénye látható, a kereszttel, melyen még kivehetők a rend jelmondatának betűi. Perckhaimer György († 1450) schöndorfi és Truchsess Miklós († 1468) staatsi sírkövein ugyanezt a rendjelt, a sárkányt a kereszttel, látjuk, de meglehetős durva kivitelben, a kereszten devise nélkül. Igen tiszta körvonalakkal van a rendjel ábrázolva Pessnitzer Konrád († 1438) pettaui síremlékén. A magyar sírköveken a sárkánynak rendjel és pajzstartó szerepében 199való alkalmazását, amazt Perényi János emlékéről, ezt a Berzeviczyek sírtáblájáról, igen jól ismerjük. A magyarázó szövegbe azonban hiba csúszott be, a midőn a szerkesztő az utóbbi esethez – bizonyára elnézésből – Holleneggi Hartneid († 1428) pettaui síremlékén keres analogiát, mert azon a sárkánynak semminémű alkalmazásban nyoma sincsen.
Némi hazai czímertani és genealogiai vonatkozása miatt érdekkel bir reánk nézve Tuta asszonynak, a subeni kolostor alapítójának síremléke, melyet eredetileg Meindl Konrád ismertetett a subeni kolostor folyosóján levő eredetiről, egy 1450 táján készült tumba töredékéről a Mittheilungen XV. kötetében.
Ugyanez a Tuta asszony ez, a kit régi följegyzések a magyar királyi ház sarja gyanánt mutatnak be, s a kiről Wertner Mór tagtársunk e folyóirat hasábjain és újabban az «Árpádok családi története» czímű munkájában kimutatta, hogy a XII. század elején élt Henrik formbachi és neuburgi gróf leánya, s közte és az Árpád-ház között mostanig semmi rokonsági kapcsot nem lehetett megállapítani. A sírkő-töredék egy 2˙35×1˙18 m. méretű vörösmárvány lap, mely architektonikus keretben párnán fekvő koronás női alakot ábrázol, jobbjában templom-mintával, baljában kormánypálczával. Lábai alatt a gótikus keret alsó két fülkéjét két egymásnak támasztott czímerpajzs tölti ki; a jobboldali négyelt pajzs 1. és 4. mezejében háromszor váltakozó (vörös-ezüst?) csíkok, a 2. és 3. mezőben liliomok láthatók. A baloldali pajzs egyetlen mezejét szintén 6 (3, 2, 1) liliom foglalja el. A tábla szélén kifelé fordított gót betűkkel a következő felirat olvasható:
A czímerekre vonatkozólag meg kell jegyeznünk, hogy a magyar czímerben a külföldön igen gyakran eltévesztették a pólyák számát; ha vagy hét csíkot alkalmaztak nyolcz helyett. A liliomok pedig e helyütt a subeni kolostor jelvényei gyanánt szerepelnek s ugyane minőségben jutottak bele a magyar czímerpajzsba.
A síremlék tehát, melyről már Wertner is tesz Gerold alapján említést, tényleg magyar királyi ivadék gyanánt szerepelteti Tutát, s ehhez képest a magyar czímert alkalmazza sírkövén, annak bizonyságául, hogy a királyi származás hagyománya még Tuta halála után háromszáz esztendővel is erősen tartotta magát e vidéken.
Nem hagyhatjuk itt említés nélkül, hogy az atlasz szerkesztője 1133-ra teszi Tuta halála évét, a római VI számot III-nak nézve a kissé elmosódott rajzon. Általában meg kell jegyeznünk, hogy a rajzokhoz adott szöveg úgy az emlékek hű leírása, mint a történeti jegyzetek pontossága és kimerítő volta tekintetében sok kivánni valót hagy hátra s jóformán magára az olvasóra bízza az emlékekben rejlő becses mű- és kulturtörténelmi tanuságok levonását.
J. R.
A magyar nemzetségek a XIV. század közepéig.
Dr. Wertner Mór ily czímű nagy genealogiai munkájából megjelent a második, befejező kötet, mely a Héder nemzetségen kezdve, a H–Z betűk anyagát tartalmazza. Az első kötetről Komáromy András tagtársunk kimerítő ismertetést közölt folyóiratunkban, mely szigorú, de mindenesetre jogosúlt kritikával nyilatkozott e nagyszabásúnak igérkező, nagy igényekkel fellépő munkának fogyatkozásai felől. Wertner kétségkívül egyike a hazai genealogiai irodalom legtermékenyebb munkásainak; családtörténeti dolgozatai egymásután kerülnek ki tollából, a hazai és külföldi szakközlönyöknek majdnem minden füzetében találkozunk czikkeivel. E nagy munkásságért csak elismeréssel adózhatnánk, ha az nem esnék igen sokszor a feldolgozás csínja mellett a következtetések alaposságának, a kritikai gondnak, szóval munkája tudományos értékének rovására. Pedig a ki a hazai és külföldi családtörténeti források oly nagy apparátusával rendelkezik, attól, ha már minden munkásságát a családtörténeti tanulmányoknak szenteli, a szakirodalom joggal várhatna jobb és értékesebb müveket. Ez magyarázza meg a szigorú mértéket, melyet a kritika Wertner úr legújabb műveire nemcsak folyóiratunkban, hanem egyebütt is alkalmazott. Hogy e szigorú, de tárgyilagos kritikának megvolt-e a kivánt hatása a Nemzetségek második kötetének kidolgozásánál, azt behatóbb ismertetés van hivatva megmondani. Mi e rovat keretén belül megelégszünk azzal, hogy röviden feljegyezzük a kötet tartalmát és ismételjük azt, a mit az első kötet megjelenésekor ugyane helyen elmondtunk. A kötet 136 oklevelekben előforduló nemzetséget ismertet és még 18 oly nemzetségről tesz említést, a melyek létezését egyes írók feljegyzései bizonyítják. Az első kötet 80 genusával együtt tehát 234-re teszi Wertner ama régi magyar nemzetségek számát, a melyek emlékét okleveles bizonyítékok és régi krónikák tartották fenn számunkra. Ezek között azonban van olyan név is, mely nemzetségi név gyanánt csak egy vagy két oklevélben van megemlítve, s ismét igen sok névnél kétséges, vajjon a «de genere» kifejezést szabad-e eredeti, igazi jelentőségében vennünk. Valószínű, hogy behatóbb kritika e számot jelentékenyen le fogja 200szállítani. A feldolgozásban Wertner az első kötet módszerét követi; közli az idevágó oklevelek regestáit, összeállítja a birtokok neveit betűrendben, terjedelmes családfákkal vagy a nélkül felsorolja a genusból származó családokat s a forrás megjelölése nélkül, de többnyire Siebmacherből közli a családok czímereit. Terjedelmes – de nem egészen pontos – név- és helymutató zárja be a kötetet, mely Szabó Ferencz jeles vállalatának, a Történeti-, nép- és földrajzi könyvtárnak 53-ik kötete gyanánt került a könypiaczra. Czímlapján a szerző a berlini Herold és a bécsi Adler czímü heraldikai-genealogiai társulatok levelező tagjának nevezi magát, de a Magyar Heraldikai és Genealogiai Társaság ig. választmányi tagságát nem veszi fel czímei közé; reméljük, (nem társaságunk, hanem a t. szerző érdekében), hogy ez csak figyelmetlenség s nem szándékos ignorálása a külföldi német társulatok mellett a hazai tudományos társaságnak, a mely mindenkor készséggel és jóindulattal nyitotta meg folyóiratát Wertner úr czikkei előtt, és önmaga mellett Wertner urat is vélte megtisztelni, midőn őt 1891. november 26-án ig. választmányi tagjai sorába választotta.
D. GY.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi