III. PYBER JÁNOS (1619–1625)
III. PYBER JÁNOS
(1619–1625)
(1619–1625)
Ezen név kinek ne juttatná eszébe a kis, dunamenti falut, Virtet, a szerény költőpap sírjával s most már Mecaenása sírjával is? Pyber Benedek, az első magyar Vergilius kiadója, kinek Virág Benedek is több munkáját ajánlotta, ivadéka Pyber Jánosnak, valamint ama másik Pyber, szintén Benedek, 1477-ben budai várnagy, őse volt.*
Századok 1883. 534.
Pyber János a Felsődunánál, Nagyszombatban született. Atyja Jakab, anyja Nagy Katalin volt. A nagyszombati, később oly jeles főiskolának akkor még híre sem lévén, felsőbb tanulmányait Olmücben, majd Bécsben végezte. De pályáját, melyen egy hatalmas császár-király s egy ritka fejedelem bizalmával találkozott, ismét szülőföldjén kezdte meg.
Ott lelkészkedett több mint két évtizedig.* Ott lett esztergomi kanonok, majd felhévvizi prépost. 1611-ben elnyeri a pécsi püspökséget,* de székhelyét a törökök miatt el nem foglalhatván, ismét csak Nagyszombatban maradt. Itt osztozik ezután Pázmány körének reményeiben, munkáiban, sikereiben, de keserveiben is.
Gánóczy. A.: Episcopi Varad. II. 227.
Orsz. lvt. Királyi könyvek. I. 240.
Váradi püspökké éppen akkor neveztetik ki, mikor Bethlen hadai menekülni kényszerítik Magyarország főpapjait, a pozsonyi Bethlen-országgyűlés meg éppen száműzi őket.*
Pethő G. Krónikája. (Kassai 1729. kiad. szerint: 186. l.
De fordul a kocka. Bethlen békét köt, melynek egyik pontja: a főpapok visszatérése és Szent István koronájának visszaadása.
101Pybert 1622-ben két szerencse éri: az országgyűlés a nádori ítélőszék főpapjának választja meg.* a király pedig ama bizottság elnökének, melyet a szent korona átvételére küld ki.
1622. évi 43. tc.
Pyber jelentése, melyet a királynak a korona átvételéről felterjesztett, ismeretes. Főpontjai ezek: Pyber és társai (Osztrosycz István és Czobor Imre) Lőcse felől Eperjesen keresztül mentek Kassára, hol akkor Bethlen a szent koronával tartózkodott. Erdélyből is Nagyszombatba vagy Bécsbe és viszont a Hernád és Vág völgyén kellett ekkor nagy kerülővel megtenni az utat mindazoknak, kik a budai, egri stb. törököktől bármi okból őrizkedtek.
Március 13-ikán este felé értek Kassa alá, hol a fejedelem megbízottja s kétszáz huszár fogadta őket és bekísérte a városba. Másnap reggel megjelent nálok Kassay István fejedelmi titkár, azon izenettel, hogy a fejedelem holnap kihallgatásra várja őket. Március 15-ikén Károlyi Mihály és Petneházy István főembereit küldi érettük, saját fogatával. Mikor megérkeztek, a fejedelem levett kalpaggal a terem küszöbéig ment eléjük és kezet nyújtott. „Ekkor én, váradi püspök – írja Pyber – Felséged nevében magyarul köszöntém a fejedelmet”. És előadta jövetelök célját. A fejedelem állva s kissé az asztalhoz támaszkodva hallgatta végig a beszédet s ily helyzetben válaszolt is. Hangsúlyozta hódolatát, békeszeretetét s a békepontok lelkiismeretes megtartását. A biztosok dolga mégsem ment könnyen. Megrohanták őket a kérelmezők, panaszkodók, amellett a fejedelem másnap hét új kívánságát tudatta velük. Nehézséget támasztottak a hajdúk kapitányai is, kik csak úgy akartak hűséget esküdni Ferdinándnak, ha esküjök csupán addig kötelezi őket, míg a király is megtartja a békepontokat.*
a) A hajdúk mindig csak feltételesen esküdtek hűséget a királynak. A lovas hajdúk főkapitánya, Lenthe Dávid is 1637 június 18-án III. Ferdinánd királynak és törvény szerint való koronás utódainak engedelmességet esküszik – „medigh hütömben, szabadságomban s törvényekben megh tart eö Fölséghe”. (Málnási Ödön: Hajdúszoboszló története. Debrecen, 1928. 17. 1.) Az uralkodó és a hajdúk viszonyáról, valamint az 1618. évi 73. t. c.-ről u. o. 15. l.
Ekkor, virágvasárnap, templom után 11 órakor, a fejedelem Révay Péter és Rákóczi Pál koronaőrökkel, saját kocsiján lakására hozatta a szent koronát. Itt már főurak, nemesek számosan várták. Ezek előtt kijelenté a fejedelem összejövetelök célját, t. i. a szent korona átadását. Előbb azonban kívánta, hogy vizsgálják azt meg jól, készítsenek róla leltárt, hadd tűnjék ki, hogy igaz-e amit székiben híresztelnek, hogy ő hozzányúlt a szent koronához. 102Erre Révay koronaőr felnyitotta a ládát. Csak egy kulccsal volt bezárva, a rajta volt pecsétek feltörve, s fenekét sem találták egészen rendben. A leltárt elkészítették.
A következő három nap ismét ügyes-bajos dolgokkal telt el. Március 24-ikén reggel búcsúztak el a fejedelemtől s 11 órakor száz huszár kíséretében elindultak a szent koronával, íme, a harmadik váradi püspök, aki Szent István koronáját visszahozza királyának. Vitéz János visszahozta Mátyás királynak, Fráter György I. Ferdinándnak, most pedig Pyber II. Ferdinándnak. Március 26-ikán este Lőcsére értek, hol másnap a húsvéti ünnepet töltötték. Azután Szepes és Liptó vármegyén keresztül Trencsén vára felé tartottak, hol a szent koronát letették. Ők személyes jelentés végett Bécsbe siettek.*
Előleges jelentés a biztosoktól Lőcséről 1622. márc. 28. Pray. G.: Hierarchia Hung. II. 190.
Bethlen huszárjai legfeljebb Eperjesig kísérhették a szent koronát. Eperjes már a magyar királyé volt, Pyber és társai jóelőre gondoskodtak róla, hogy a királyi részeken mindenütt illő kíséretet találjanak, így Lőcse városának már Kassáról megírták, hogy a szent korona kíséretére egész Trencsénig 300 embert tartsanak készen zászlóval, fegyveresen.*
Lőcse város levéltára. II. 70. 1023. IV.
Pyber jelentése csak a hivatalos ügyekre terjed ki. Pedig hogy a korona átadásának kevésbbé komoly jelenetei is voltak, nevezetesen, hogy ősi szokás szerint nagy áldomás is volt, az magától értetik. De értesülünk is róla.
Az oroszlán csak egyszer fiadzik. A nemzeteknek is ritkán van egyszerre egynél több nagy emberük. De a XVII-ik század eleje, ez a rendkívüli, lázas kor, három nagy embert adott egyszerre a magyarnak. Pázmány Pétert, Bethlen Gábort és Esterházy Miklóst. Ez a három sokat küzdött egymással is, hol kettő egy ellen, hol külön-külön egyik a másikkal. A két katolikus, Pázmány és Esterházy sem értettek mindig egyet. Mindhármok között pedig legtöbb idegenkedést okozott a hatalmasok átka: a hízelkedés, a hírhordás.
1622-ben is Pázmány előtt oly szavakat adtak Bethlen szájába, hogy azok józan eszű embertől ki sem telhettek. Mihelyt ezt Bethlen megtudta, azonnal írt Pázmánynak: „Kegyelmed is elhiheti énfelőlem, hogy nem szintén lehetek oly elfutó bolond, hogy asztalomnál oly dolgokat csacsognék, holott az 1031622. esztendőben részeg nem voltam, melyre vethetném okul bolondul való beszélgetéseimet; hanem a váradi püspökkel illogattunk volt in die palmarum az korona resignálásakor kelleti felett, de akkor sem igen eszem elfelejtésül”.*
Hazai okmánytár. I. 434. l.
Harmadnapra ezen fejedelmi „illogatás” után Bethlen kellemes meglepetésben részesítette Pybert. Nemes ember nem fogad el ingyen szolgálatot. Ő még uralkodó is volt. És volt elég tapintata arra, hogy Pyberben necsak a derék férfiút, hanem mint Pyber is üdvözlő beszédében kifejtette, a váradi püspököt is kitüntesse.
Még ott Kassán fejedelmi oklevelet Íratott Pyber számára, melyben őt a személye iránti kegyes indulatból, de az ország és Bethlen érdekében tett szolgálatai jutalmául is a tiszántúli hat falu birtokába helyeztetni rendeli, de csak őt magát, – mint ismételten megjegyzi.*
Keresztúri: Descript. epp. et. capit. Varad. II. 242.
De az írott törvénytől akkor is messze lakozott a jogszolgáltatás. Három év telt el, és Pyber mégsem juthatott a falvak birtokába. Az egykorú tudósítás szerint: „minthogy egymást érte az újabb-újabb támadás, mikor szinte akarta a jószágnak uzusát apprehendálni, kezénél hagyni az ő megítélt és meghagyott igazságát”.*
Orsz. lvt. Ecclesiastica. 66. 49.
Ezt végre Bethlen fejedelem is megsokalta. 1625. szeptember 13-án ráírt egyenesen az illető falvak bíráira: „Mivel az nagyságos és nemzetes Pyber Jánosnak, váradi választott püspöknek és az római császár ő felsége tanácsosának nemzetéhez és hozzánk mutatott szolgálataiban megnyugodván, tulajdon kegyes indulatunkból ezen megnevezett faluknak szokott adójokat neki engedtük”, azért megparancsolja, hogy ezután neki adózzanak.*
Okmánytárban 11. sz.
De Pyber számára ez a levél már későn érkezett. Csaknem egyidőben azzal a királyi kancelláriából is kapott levelet: kinevezést az egri püspökségre.*
Orsz. lvt. Kir. kvk. I. 297. Kelt Sopronban, okt. 21-ikén.
b) Pyber tehát mindig csak esztergomi nagypréposti jövedelmére támaszkodhatott, mert az egri püspökség jövedelmeivel sem rendelkezhetett. 1633 októberben, Nagyszombaton halt meg. (Schmitth: Epp. Agrienses. II. 186–194. és Kollányi: Eszt. kanonokok. 196–197.)
* * *
