November 4.

Full text search

November 4.
– Éjszaka Románia felől újabb szovjet csapatok lépték át a magyar határt. Reggel 5.05 órakor az ungvári rádió közleményt sugárzott: „Nyílt levél a dolgozó magyar néphez!”. Aláírója: Kádár János miniszterelnök. Kormánytagok: Apró Antal, Kossa, Münnich-Marosán, Dögei és Rónai a rádióból értesült, hogy tagja a Kádár vezette kormánynak. Budapesten és szerte az országban 4.15 órakor indult meg a szovjet intervenció. A Szabad Kossuth Rádió 4.30-kor a szokásos hírekkel kezdte a műsorát. Nagy Imre 5.20-kor drámai hangon kezdte rádióbeszédét: „Itt Nagy Imre beszél, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke. Ma hajnalban a szovjet csapatok támadást indítottak fővárosunk ellen, azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megdöntsék a törvényes magyar kormányt. Csapataink harcban állnak. A kormány a helyén van. Ezt közlöm az ország népével és a világ közvéleményével.” A rádió többször ismétli – és több nyelven sugározza – a miniszterelnök szavait. Egyben visszatérésre szólította fel a Tökölre távozott katonai delegációt. Reggel 6 és 8 óra között a jugoszláv nagykövetségre érkezett Nagy Imre a párt és a kormány több vezetőjével együtt. A Parlamentet őrző magyar egységek 8 órakor a szovjet támadók előtt letették a fegyvert. A védelmi harcok áttevődtek a felkelés során kialakult ellenállási gócokra.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi