A csillagok állapothatározói
A csillagok állapothatározói
A csillagok fényességét a hagyományos, ókori, a csillagokat 6 fényességosztályba soroló skálán alapuló logaritmikus skálán mérjük. A fényesség mértékegysége a magnitúdó: a szabad szemmel látható legfényesebb csillagok 0 magnitúdó körüliek, a leghalványabbak 6 magnitúdósak. A legnagyobb távcsövekkel készített fényképfelvételeken a 23-24 magnitúdós csillagok is láthatóak. A csillagok fizikai viszonyaira látszó fényességük nem jellemző, hiszen ez a távolságuktól is függ. A távolság ismeretében azonban meghatározhatjuk az ún. abszolút fényességet. A Nap abszolút fényessége + 4,86 magnitúdó. A csillagok abszolút fényessége – 5 és + 15 magnitúdó között van.
A csillagok hőmérsékletét színképük vizsgálata alapján különböző módszerekkel határozhatjuk meg. A Nap felszínének hőmérséklete 5800 K, a csillagok legnagyobb része 20 000 és 2000 K közötti hőmérsékletű.
A csillagok tömege kettőscsillagok esetén az összetevők egymás körüli mozgása, a magányos csillagok esetén a tömeg/abszolút fényesség összefüggés alapján határozható meg. A csillagok tömege általában 10 és 0,1 naptömeg közötti.
A Nap sugara 7×108 m, a degenerált neutroncsillagoké 10 km körüli, míg a legnagyobb vörös óriások sugara a Napénak több százszorosa is lehet.
A csillagok kémiai összetételére a színképükben látható sötét, ún. abszorpciós vonalak erősségéből következtethetünk. Eszerint a csillagok egy része fémekben igen szegény, ezek az idős csillagok. Más részük fémekben gazdagabb, mint pl. a Nap, azonban a héliumnál nehezebb elemek itt is csak ezreléknyi mennyiségben találhatók meg.
