II. SZÍN.
Szólítsd a börtönőrt. Mondd meg neki,
Hogy ki vagyok. | (1. Kisérő el.) |
Szegény nagyasszonyom! |
S börtönbe’ kell-e sínlened?
Börtönőr jő.
No hát |
Mint érdemteljes asszonyt,
Kit tisztelek.
Kérlek tehát, vezess
Úrnőmhöz.
Az, sajnálom, nem lehet.
Kemény parancs tilt.
Látom, itt a czél: |
Minden baráti szemtől! Hölgyeit
Se’ láthatom? – Csak bár Emiliát!
Úgy, asszonyom, küldd el kiséreted’
S Emiliát kihívom.
Menjetek! | (Kiséret el.) |
Azonban, asszonyom,
Beszélgetésteken jelen leszek.
Jó, jó, legyen! | (Börtönőr el.) |
Úgy igyekeznek itt |
Se’ fogja már.
Börtönőr visszajő Emiliával.
Nemes hölgy, hogy van a |
A hogy ennyi nagyság |
Bú s félelem miatt (miknél nagyobb
Mértékűt gyönge hölgy nem állt ki még)
Kissé idő előtt szült.
S mit? |
Leányt. |
Szegény anyának már egész vigasz.
Oh kis rabom, – mondja, – mikép te, oly
Ártatlan vagyok én is.
Arra bátran |
Bolond vakság veré meg a királyt! –
Ezt meg kell tudnia. Ily híradás
Nőt illet. Én magamra vállalom.
S ha mézbeszédű lészek: nyelvemen
Keljen pokolvar, hogy izzó dühömnek
Többé ne légyen trombitája. – Kérlek,
Mondd asszonyomnak hódolásomat,
S ha kisdedét rám bízza, elviszem
Azt a királyhoz s hangos ügyvivője
Leszek ügyének. Nem tudjuk, mikép
Lágyúl el a kicsiny láttára, mert
A néma ártatlanság győzhet ott,
Hol a beszéd sikertelen.
Derék hölgy! |
hogy nem lehet sikertelen merész
Szándékod; a világon senki sincs
Alkalmasabb e czélra. Asszonyom,
Vonúlj csak e szobába, míg nemes
Ajánlatod úrnőmnek megviszem,
Ki csak ma is ilyesmit tervezett, de
Fölkérni senkit sem bátorkodék,
Félvén, hogy megtagadja.
Mondd neki, |
Ha annyi ész forr rajta, mint merészség
Szívemben: úgy nem kétes a siker.
Légy áldva; most megyek. – Kérlek, Közelb!
Ha a királyné a kicsinyt kiküldi,
Én nem tudom, mikép bocsássam át,
Mert arra nincsen engedély.
Ne félj! |
De most a jó természet által onnan
Mentes s szabad. Nem tárgya a király
Dühének – és nem részes a királynő
Bűnében (– ily bűn hogyha van)!
Hiszem. |
Semmit se félj. Becsületemre, én
Elhárítom, veszély ha jő reád. | (Mind el.) |