IX. SZÍN.
Fő-őrre visszatérünk. Nézd, az éj
Szép holdas; úgy mondák, éjfél után
Két órakor kezdődik a csata.
Tennap veszett napunk volt
Légy tanúm, éj! |
Mi ember ez?
Hallgass s figyelj reá. |
Hold, légy tanúm, ha majd a hitszegők
Nevén utálat, átok ül: hogy a
Szegény Enobarbus megbáná bünét
Előtted!
Csitt, figyelj! |
Oh mély keservek gyászos asszonya,
Öntsd rám ki éjed mérges gőzeit,
Hogy a megúnt lét, ellenemre, rajtam
Tovább ne függjön. paskold e szivet
Bűnöm kemény kövéhez; bú miatt
Kiaszva már, porrá törik, s bevégzi
Gyötrelmimet, mind. Oh Antonius!
Nemesb te, mint bűnöm gyalázatos,
Bocsáss nekem meg, szíved mélyiben!
De a világ sorozzon árulók,
Hitetlenek közé! – Antonius! Oh
Antonius! | (Meghal.) |
Ne! hátha Caesart illetné, a mit
Még mond.
Igaz a. Halljuk csak. – De alszik.
Inkább elájult. Éjszakára így
Könyörögni nem szokás.
Nézzük meg! |
Ébredj uram! hej! ébredj!
Hallod-e! |
Szól ébredőre! Vigyük ezt a fő-őr
Felé; ismert egyén volt; úgy is az
Óránk lejárt.
Magához jő talán még. –
Jerünk. | (Mind elmennek.) |