MÁDI LÁSZLÓ

Full text search

MÁDI LÁSZLÓ
MÁDI LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Az 1998. január 1-jén hatályba lépett 287/1997-es kormányrendelet többek között megszünteti az átképzésben részesülő munkanélküliek utazási kedvezményeit.
Ennek következtében az 1998-ban induló képzések résztvevői már nem kapnak központi költségvetési forrásból utazási költségtérítést, melynek következtében közel egymilliárd forint terhelődik rá újfent a munkaadók és a munkavállalók járulékaiból álló alapra. Ez a változtatás szerte az országban veszélyezteti a februári képzések elindulását, hiszen sem a résztvevők, sem a munkaügyi központok nem tudják ezt az összeget megnyugtató módon előteremteni. Problémás kérdés továbbá, hogy az esti, levelező iskolába vagy dolgozók iskolájába járó hallgatók is kiesnek ebből a kedvezményből, amelyben korábban részesültek.
Mindeközben az OECD-országok átlagosan 20 százalékos arányával szemben Magyarországon csak 8-10 százalék a képzésbe kerülő munkanélküliek aránya. Mindannyian tudjuk, hogy a képzésbe elsősorban a fiatalabb munkavállalók kerülnek, hiszen az ő átképzésük teremthet olyan esélyt, amely később egy új szakmai végzettséggel munkahelyszerzés lehetőségét adja meg.
Mindezek fényében, ismeretében kérdéseim a következők:
1. Mennyivel fog csökkenni ezen radikális intézkedés hatására a képzésben szervezhető munkanélküliek száma?
2. A 65 éven felüli nyugdíjasoknak tett engedmény miért a fiatalabb generációk - ezen belül is a pályakezdők és tartós munkanélküliek - rovására történik, hiszen körülbelül egyforma összegről van szó?
3. A képzésbe kerülő munkanélküliek aránya miért távolodik, és miért nem közelít a fejlett országokéhoz az európai integrációs törekvéseinkkel összhangban?
Várom kérdéseimre miniszter úr válaszát. Köszönöm. (Taps a Fidesz soraiban.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi