ZSIROS GÉZA, DR. (FKgP)

Full text search

ZSIROS GÉZA, DR. (FKgP)
ZSIROS GÉZA, DR. (FKgP) Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Ma este így utolsóként szólok. Tudom, hogy többször tettem ezt, hogy már észrevételeket tettem. Most egyetlenegy ok miatt jelentkeztem.
A mezőgazdaságban alapvető törvény minden körülmények között a földtörvény, mert az a birtokviszonyokat határozza meg. Azt követően és arra épülve születik meg az a törvény – így esetünkben az agrárpiaci rendtartás törvénye –, amely a piaci kereskedelmi viszonyokat szabályozza. Tehát egy nagyon jelentős és alapvető törvényről van szó. Éppen ezért itt, a Ház előtt is megköszönöm a mezőgazdasági bizottság tagjainak, szakértőinek azt a munkát, ami a hozzászólásokból is kiviláglott, hogy pártállástól függetlenül a képviselők nagyrészt támogatásról szóltak. Ez ritka dolog. Én tudom jól, hogy egy bizottságnak az a feladata, hogy teljesítse azokat a dolgokat, amiket előírt számára a Parlament. De itt többről volt szó, többet is teljesítettek a képviselőtársak és a szakértők és az érdekvédelmi szervezetek. S én azt hiszem, hogy ez példa kell legyen a jövőre nézve is. Köszönöm mindenkinek a munkáját. (Taps.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi