HARASZTI MIKLÓS (SZDSZ)
HARASZTI MIKLÓS (SZDSZ)
HARASZTI MIKLÓS (SZDSZ) Köszönöm a szót, Elnök úr! Tisztelt Ház! Érdeklődéssel hallgattam Bertha Zoltán képviselő úr termékeny túlzásait, amelyek egészen odáig ragadtatták őt, hogy szinte az alkotmánysértés gyanújába keveredve első számú közhatalomként jellemezve a sajtót – közismert, hogy Alkotmányunk nem ezen az állásponton van – mindenesetre azt mondta, hogy ez a hatalom, ez az első számú hatalom egyértelműen ellenzéki ma Magyarországon.
Bizonyára gondos statisztikán alapul ez az állítás. Például összeszámolta Bertha Zoltán, hogy mondjuk, Kádár Béla miniszter úr a békéscsabai választási kampányban csupán minisztertársaihoz képest – nem is az ellenzéki jelöltekhez képest – hányszor szerepelt, mennyivel többször szerepelt, és egyúttal Bertha Zoltán állításainak a végkövetkeztetéseire is fényt bocsát az a tény, hogy ez a hatalom hogyan működött Békéscsaba esetében.
Beszéljünk komoly dolgokról, egyetlenegy témát szeretnék szóba hozni, nevezetesen azt, hogy a kinevezési törvényt törvényjavaslatunk Kormány által hozzám megküldött változata változatlanul hagyná, úgy hagyná, mint amely a régi kinevezési törvény alapján működne, egyetlen egy mondat tartalmazza ezt. Nem kívánok belemenni abba, hogy jogászilag – hiszen erre vannak nálam hivatottabbak – hogyan fest az, hogy egy törvény, amelyet az Alkotmány kötelez a kinevezés rendjének a szabályozására, egy másik törvényre utal. Nem kívánok most belemenni abba, hogy kizárólag a közmédiánál alkalmazza ezt a megoldást a törvény. Az Alkotmány előírásainak megfelelően a helyi televízióknál, a helyi rádióknál rendelkezik a kinevezési rendről, és ott mindenütt kétharmadosságot vezet be, tehát ahol helyi hatalomnak bármiféle köze lehet a helyi televíziók, helyi rádiók vezetőinek kinevezéséhez, ott kétharmados döntéshozatalra kötelezi a törvény – véleményem szerint nagyon helyesen – ezeket a helyi hatalmakat.
(11.40)
Viszont ez annyit jelent, annyit jelentene, hogy tulajdonképpen a helyi hatalom vonatkozásában ez a törvény demokratikusabb, mint a budapesti rádió és a budapesti televízió vonatkozásában. Ennek a taglalásába se akarok most belemenni. Mindössze arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy az a szinte történelminek, történelmi pátoszúnak nevezhető harc, amely éppen ezen a héten érte el a tetőpontját ebben a Házban, és amelynek a lényege az, hogy Schiffer képviselőtársam által is jellemzett konszenzusos megoldást egyszerű kormánytöbbségi diktátummá mossák át, hogy a régi kinevezési törvényt, amely nyilvánvalóan a konszenzus célját szolgálta az Alkotmány előírásainak megfelelően, különböző módszerekkel a Kormány akaratát kifejező törvénnyé változtassák át, végül is kötelezően a kétharmados konszenzus körében ebben a törvénybe is beemeli a kinevezési törvényt. Nincs harmadik eset.
Vagy igaz a kormánypártoknak az az álláspontja, hogy a régi kinevezési törvényben, melyet egyetlen mondattal óhajtanak itt csak megemlíteni, valójában kormányakaratnak kell érvényesülnie, ebben az esetben elismerik – és kérem majd, hogy nyilatkozzanak erről, elismerik –, hogy ebben a törvényben nem konszenzusos megoldást akarnak látni és támogatni, vagy pedig elismerik azt, hogy az Alkotmánynak ez a helye konszenzusos megoldást ír elő, és ebben az esetben meg kell nyitnunk erről a vitát. Nincs harmadik megoldás.
Kérem tehát, hogy ne folytatódjék az az eljárás, hogy a vitát berekesztik, és helyette álkérdésekről vitatkozunk. Csak a törvény benyújtása óta három hét telt el, három drága bizottsági hét. Ebből a Hankiss Elemér feletti inkvizíció vitt el kettőt, a harmadik héten pedig bizottsági titkárunk egyszerűen lemondta azt az igen fontos hatpárti tárgyalási fórumot, amelyen ebben a kérdésben is előre juthattunk volna.
Véleményem szerint sokféle megoldás kínálkozik. Csak néhányat szeretnék fölvillantani és jelezni a kompromisszumkészségünket, a megállapodási készségünket. Lényegében a most fölsorolandók közül számunkra tulajdonképpen bármelyik megfelel.
A törvény logikájába, hogy úgy mondjam, jogászi épületébe a szakértők szerint az a megoldás illeszkedne bele a legjobban, ha tulajdonképpen teljesen levennék a politikusok válláról azt a gondot, hogy ki legyen a Magyar TV és a Magyar Rádió elnöke, és ezt az amúgy is politika által küldött paritásos kuratóriumra bíznák kétharmados többséggel. Ez felelne meg párhuzamosan a helyi televíziók, helyi rádiók esetében alkalmazott módszernek.
Ha bármilyen szempontból ez a módszer elfogadhatatlan, ugyanilyen jó az is, hogy a mostani kinevezési törvény szisztémáját, amely tulajdonképpen hatáskörmegosztást ír elő a miniszterelnök és a köztársasági elnök között, fönntartják ebben a törvényben is, de a kulturális bizottság oly sok vitára alkalmat adó meghallgatási kötelezettsége helyett a kuratóriumra bízzák ezt a meghallgatást, ezt a jóváhagyást, és ide beemelik a kétharmadosság elemét.
Ez a második, kiválóan elfogadható megoldás. Ez tökéletesen párhuzamos lenne azzal a megoldással, amelyet a Rádió és Televízió Hivatal esetében javasoltak a pártok konszenzussal a Kormánynak, amelyet a Kormány ugyan elvetett, de az azóta tartott egyetlen hatpárti bizottsági egyeztetőn ismét tulajdonképpen a kétharmadosság elemét igénybe vevő megoldás született. Várjuk erre a kormánypártok beleegyező álláspontját. Úgy tudom, az ellenzéki pártok a Rádió Televízió Hivatal esetében ebbe az új megoldásba ismét beleegyeztek.
Én azt gondolom, hogy bármelyik megoldást választjuk a fenti kettő közül, az ellenzéknek nincs oka és nincs módja rá tulajdonképpen, hogy a kétharmadosság eleméről, a konszenzus mérhetőségének az eleméről a kinevezési törvény esetében lemondjon. Éppen a kormánypártok buzgólkodása teszi ezt szükségessé, az a most már félreérthetetlen állításuk, hogy a régi kinevezési törvényt ők úgy értelmezik, hogy az nem kényszerít konszenzust. Kérem, nyilatkozzanak erről, és amennyiben ez az álláspontjuk, akkor maguk emelik be ennek a kétharmados törvénynek a vitájába ezt az elemet. Amennyiben természetesen el tudják fogadni, hogy a miniszterelnök úr és a köztársasági elnök úr közötti hatáskörmegosztás konszenzuskényszerítő, ebben az esetben meg lehet fontolni azt, hogy a törvényszöveg jelenlegi formája maradjon érvényben.
Köszönöm szépen a figyelmet és további jó munkát kívánok. (Taps az SZDSZ padsoraiban.)
