GYARMATI DEZSŐ (MDF)

Full text search

GYARMATI DEZSŐ (MDF)
GYARMATI DEZSŐ (MDF) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Engedjék meg, hogy egypár szóval a testnevelésről és a sportról beszéljek, lerövidítve, figyelembe véve azt, amit az Elnök úr mondott, ismétlésekbe nem bocsátkozva. Adott esetben, amikor a módosításról lesz szó, ezt az udvariasságot, ezt a gesztust vegyék figyelembe!
Engedjék meg, hogy képviselőtársaim tudomására hozzam dr. Török Ferencnek a testneveléssel és a sporttal kapcsolatos módosító javaslatát. Személy szerint külön örülök annak, hogy Körösfői László képviselőtársam szintén hozzászólt a sporttal és a testneveléssel kapcsolatos módosító javaslathoz, mert egyrészt a pozitív hozzáállás feltétlenül észreveteti azt, hogy a testedzés országunkban mennyire elhanyagolt és milyen fontos, másrészt pedig igaz, hogy kisebb szinten, de bizonyítéka annak, hogy nem a szabad demokraták és a Demokrata Fórum között van egy megegyezésről szó.
Lehet, hogy képviselőtársaim közül nem mindenki számára lényeges ez a módosító javaslat, de pár szóval kitérnék rá. Ne kövessük el mi is azt a hibát, hogy fontos feladatok teljesítése előtt megint elbagatellizáljuk a testnevelés igen fontos kérdését! Ezzel a módosítással megkezdődhet egy olyan folyamat a testedzés, a sport és a hozzájuk kapcsolódó témák rendezésére, amelyre már régen sort kellett volna keríteni és amelyet elvár tőlünk a közvélemény.
Befejezésül - mint ahogy ígértem - röviden szólok. Nagyon szeretném, ha ebben a kérdésben összparlamenti nagypaktum jönne létre, és testi-lelki egészségünk megőrzése érdekében mi magunk is minél többet élnénk a testedzés lehetőségével. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi