MITTAY LÁSZLÓ: BALLADA
MITTAY LÁSZLÓ: BALLADA
Nagyon gazdag vagy. S vágyainak ormán
magamnál százszor gazdagabb, vakítóbb:
szerelmem ezer tükre százszoroz meg
s ezer arcod tolong riadt szememben.
magamnál százszor gazdagabb, vakítóbb:
szerelmem ezer tükre százszoroz meg
s ezer arcod tolong riadt szememben.
Vakítasz és hétfényű lángban ugrasz
két zöld szemem mély forgószínpadára:
lelkem, a bomlott fényszóró kigyullad
és tiarát sző homlokod havára.
két zöld szemem mély forgószínpadára:
lelkem, a bomlott fényszóró kigyullad
és tiarát sző homlokod havára.
S vakítva nőssz ezertükrös szememben,
vakítón és vakon, sorsod tudatlan,
s csak én tudom, hogy lányom vagy te, lányom
s Pallaszként pattantál tört homlokomból.
vakítón és vakon, sorsod tudatlan,
s csak én tudom, hogy lányom vagy te, lányom
s Pallaszként pattantál tört homlokomból.
S csak én tudom és olyan szörnyű tudni,
hogy szivárványod az én tört fényem sorsa:
napod vagyok, fehér sugárban omló,
egyetlen könnyön hét színemre bomló.
hogy szivárványod az én tört fényem sorsa:
napod vagyok, fehér sugárban omló,
egyetlen könnyön hét színemre bomló.
Nagyon gazdag vagy s vágyainak ormán
vad pompád tündököl mint szörnyű álom,
vakít ez a rádálmodott szivárvány
s alatta színmagad már nem találom.
vad pompád tündököl mint szörnyű álom,
vakít ez a rádálmodott szivárvány
s alatta színmagad már nem találom.
1916.
