Kürti Pál: Kassák Lajos
Kürti Pál: Kassák Lajos
Kassák Lajos két új könyve a legtisztább művészi akarások világába vezeti a kizsákmányolt magyar olvasót.
Ezerkilencszáztizenkettőben íródott Kassák első regénye „Azóta furcsa utakon jár”, ezt írja róla egyik bírálója. Ezeken a furcsa utakon jutott el új megismerések töretlen tájaira. „Egy szegény lélek megdicsőülése” már egy új, Kassák megtalálta tőről metszett gyümölcs.
A regény, „Misilló királysága”, egy éles szemekkel meglátott, gondos kezekkel megrajzolt, minden vonatkozásában átélt „coin de la nature”. Vonás vonás mellett. Ihletesen hű megfigyelések. Mindennapos jelenségek megragadása és tükrös újjáépítése. Naturalisztikus regény.
A novellák első darabja, „Egy szegény lélek megdicsőülése”, szögletes részleteken általszáguldó, kíméletlen kontúrokból megépített primitív fapalota.
Ott a külvilág nyers ingerei – itt csupa ingeren túlnövő, a külvilág hegyibe épített új halmaz.
Van-e a kettő között fejődési összefüggés? Mert csak akkor áll művész előttünk, ha van. Csak akkor nem ordító kuriózumok, hanem szükségszerűségek ezek az írások, csak akkor nem „furcsák”, hanem igazak a Kassák Lajos útjai.
Helyezzük a kezünket Kassák verseinek az üterére és kitapogattuk az új Kassák-próza lüktető lényegét.
Mi az ami ezekben a versekben az utánérezni tudó olvasót is megdöbbenti?
Először is: hiányzik belőlük valamely folyamatos egymásutániság, amely képzetről-képzetre vezérelné az olvasót. Hiányzik belőlük egy kézzelfogható középponti tárgy, amely a mi tapasztalható világunk légkörébe rögzítene.
Csak ha letettük már a verset, akkor kezdünk eszmélni, homályosan, aztán mind erősebben ráeszmélünk titokzatosan fölidézett képzetekre – vagy inkább csak egy képzetre. Lassan-lassan kontúrok bomlanak ki a homályos varázslatból, a kontúrok egymásba csapnak, egy hatalmas fekete vonássá sűrűsödnek, melyre reá kúszik a képzelő eszmélet és fölajzott énünket a végtelenbe érezzük torkollni… Egy hatalmas, végtelen érzés, vagy egy hatalmas fogalom szobrosodik előttünk.
Ilyenforma hatást vált ki az új Kassák-kötet első novellája is. Egy rokkant katona formálódik elénk, annak minden szenvedése, kínja, láza… Papíron mindez csak jelezve van. Alakokból, szólamokból, helyzetekből csak egy-egy szelet van kitépve, egy-egy lényeget jelző határvonás és ezekből a szimplára nyesett komponensekből rovódik össze az egész. – A rokkant katona, a belőle fölbuggyanó érzések, az őt emésztő fájdalmak – így, szinte földöntúlian leegyszerűsítve, személytelenné tágulnak. Általános, a maguk végtelenségében ki nem fejezhető érzések kavarognak bennünk: fájdalom… háború… szenvedés…, oly nagyok és oly általánosak, hogy csak utánérezni lehet, kifejezni nem…
Ennek a prózának volna valami köze egy ízig-vérig naturalisztikus regényhez?
Pedig állíthatjuk: a lehető legtermészetesebb, hogy Kassák a puritán természetnézésen keresztül jutott el idáig…
Ha egy művész túl akar vezérelni az empíria szűk világán, a hatalmába eső eszközök azért maradnak az egyedül lehetségesek: a tér megjelenési formái.
Csak a tér felfogása az elhatároló…
A művész egyedüli anyaga: a tér. Hogy a teren túlmagasztosíthasson, hogy az átérezhető, de ki nem mondható lényegbe fokozhasson, a jelenségek hűséges átélőjének kell lennie. Kívülről, a jelenségek világából kapja a lehetőségét, hogy kiválasztott énje a jelenségek sokszerűségéből kihámozza az egyszerűt: a tiszta formát, melyen keresztül az extázisba fölemelt, istenkereső tudat előtt meglebbentheti a végtelent… Az Én, mint egy megbabonázott fix pont, úgy érezze, hogy a kozmosz folyása ömlik át eszméletén…
Ezért indul Kassák, a szenzációk művészetének megkerülésével, az egyszerű nézésből: a látáshoz…
Kassák Lajos írásai ígéretek.
Forma és tartalom még küzdenek ezekben az írásokban. Még nem fedik egymást.
Azt, amit adni akar, a verseiben adta eddig a legerősebben. Ezekben már gyakran érezzük a forma és tartalom harmonikus egybeolvadásának csodáját. Amint hogy a Kassák Lajos művészete, amely a formával, a megcsinálással való tovalódításban a tartalmat is megadta, egyenesen a versre (a szabad versre) utal.
Prózai írások természetüknél fogva is szívósabban gyökeredznek a földben. Itt más szempontok is föltolakszanak: emberibb, tehát szűkebb szempontok.
De a Kassák-könyvek e tekintetben is ígéretek.
„Misilló királyságá”-ban a fetrengő ösztönök, az állatias szűkölések, a „bęte humaine” vigasztalan világába vezet az író. Az a táj, amely ezt a könyörtelen, szilárdan megkomponált történetet keretezi, illően komor és fullasztó, leírásaiban gyakran emlékeztet Verhaeren nehézlélegzésű, zsíros flamand tájképeire… Itt az író még nem szeret, még nem gyűlöl – csak összeharapott fogakkal néz…
De olvassuk el ez után a novellákat… Kettő közülük vakról, egyik védtelen madárkáról, az első rokkantról szól… Valami benső szeretet… szánalom… nem érezzük határozottan micsoda (ezért csak ígéretek!) zajlik belőlük.
Ezekből a nyomorultakból, ezekből a tehetetlenekből, akiknek a testi épsége hibázik, olyan csodaváró alakok válhatnak még mint maga a megírójuk…
Más hangok is felcsendülnek… A halál hideg misztériuma (a tót tutajosok útja – egyenesvonalú freskóvázlat szinte), a művész – asszony probléma („A harmadik ember”, amely az összes között leginkább ígéret csak), és sok más, ami rügyezik ezeken a hajtásokon…
Kassák Lajost tiszta, magasabb rendű művészi akarása különbözteti el. Nem egy versében már az óhajtott szféráig jutott. Igaz hittel várjuk, hogy szilárd, végleg megalapozott graduszát megépítse… Az ő robusztus egyéniségének ígéretei magukban többet jelentenek, mint sok félvérű, bár érett befejezettségben csillogó siker-könyv.
