Bornemisza család. (Pécsi, Kálnói, Ádámföldi).

Full text search

Bornemisza Gergely, kit tanultsága végett deák-nak (litteratus) neveztek*, pécsi kovácsmesternek a fia volt, mint irja többek közt Budai F. – 1552-ben részt vett Dobó alatt Eger vára védelmében, és ott különösen kitüntette magát*. A következő 1553-ban Eger vára kapitányává neveztetett; s mellé Sárkándy Pál adatott, február 22-kén indult el Pozsonyból Alaghival Egerbe*. Ugyanezen évben Bárán Márton magvaszakadtán Sáros vármegyében Bartos helységet kapja I. Ferdinandtól adományban, melyben Gregorius litteratus Bornemisza de Quinque Ecclesiis Provisor et Castellanus Arcis Agriensis iratik*. A következő évben a hatvani bég ellen kirontván, elfogatott, és Törökországba hurczoltatott, hol sanyaru rabság után megfojtatott*. Fia János szintén a katonai pályán állt, de 1567-dik után Erdélybe költözött, és Báthori István mellett 1579-ben az oroszok ellen harczolt. 1581-ki márcz. 21-én adományba Doboka vármegyében Szent-Jakabot kapta*, mely azelőtt Ujvárhoz tartozott. Később Báthori Zsigmondot szolgálta, és 1588-ban nagy tényező volt Sziléziában a Miksa elleni győzelemben. 1594-ben Hatvannál a törökkel harczolt B. Zsigmond részéről, a ki ugyanezen évben többel együtt elfogatja, Gyaluba záratja, és megfojtatja. Temetési himnust énekelve ment a vérpadra*. E János Kálnóról irta előnevét*. Ennek utóda s tán fia volt kálnói Bornemisza György, 1600-ban felső-magyarországi főhadi-segély adóbeszedője*. Neje bánfalvi Barius Ilona, Barius Péter leánya volt*. Ha Lehoczkinak hitelt adunk – Gergelynek György fia is volt*, ki Bartoson temettetett el. Ugyanaz szerint czimere: egy lándzsával átszúrt kar.
Istvánfi Hist. 1685-ki kiadás 226. lap.
Istvánfi Hist. 1685-ki kiadás 229. – Forgách Comment. 72. 73. 83.
Kováchich: Scriptores Minor. I. 92. 93. l.
Wagner: Diplom. Sáros. 403. l. – Lehoczky Stemm. II. 64. l. de Kálno és Keszthely irja, és zalai főispánnak. Neje szerinte Semsey Magdolna lett volna.
Istvánfi id. h. – Forgách. 84. 88. l.
Kállay: Székely Nemz. 236. l. V. ö. Budai F. Lex. I. 428. l.
Bethlen Wolph. Hist. de Reb. Transyl. III. 414. 429. 463. 480. 486.
Kállay id. h.
1600-dik III. törv. cz.
Pörbeli genealogia.
Lehoczky Stemm. II. 64.
A Sáros vármegyében jelenleg is tehetős Ádámföldi Bornemisza család Kálnóról is irja magát. Ez okból – ámbár leszármazásukat és a fölebbiveli összefüggésüket nem ismerem – egy czikk alá kellett foglalnom emezt is.
Ádámföldi Bornemisza István 1723-ban Abauj vármegye alispánja*.
Lehoczky Stemm. I. 183.
Ádámföldi Bornemisza Antal 1735-ben, 1751-ben az eperjesi kerületi tábla ülnöke*.
Lehoczky Stemm. I. 185. és 1751-ki XXVIII. törv. cz.
Ádámföldi Bornemisza Gábor 1825-ben Sáros vármegye országgyülési követe*.
1827-ki VII. törv. czik.
Kálnói és ádámföldi Bornemisza János 1847-ki márczius 6-án esküdt meg Tahy Katalinnal.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi