A SZABADELVŰ KLUB HÉTKÖZNAPON

Full text search

A SZABADELVŰ KLUB HÉTKÖZNAPON
Szélcsend van ilyenkor. A politika pihen. Gladstone-t verik. Tisza Kálmánnak a helyét is megfújják, ahova leül.
Országgyűlési ülések nem lévén most pár nap óta, sem pedig »zivataros tárgyak« előkészületben, tehát a legteljesebb nyugalom uralkodik a Deák-párt hajdani klubhelyiségeiben, hol Deákból nem maradt egyéb, mint az arcképe.
Itt minden úgy van, ahogy volt, ez a kormánypárt tűzhelye, nyájas otthona, ahol szeretettel simulnak keblére a családtagok. Palotaforradalmaknak híre-hamva sincs. Az országban dúljon bármily vész, itt csend honol.
A tarokk és whist partikat meg nem zavarja soha semmi.
Csak egyszer, egyetlen egyszer voltak felhős napok, mikor a fúzió készült.
Csodálatos dolog volt ez a fúzió, és még csodálatosabb lett az eredménye.
Jókai Mór ezt az eredményt a következő kedélyes történetkével szokta illusztrálni: (lesztenografíroztam egyszer).
»Egy kálvinista ember sokszor összejött a lutheránus ismerősével.
És valahányszor összejöttek, mindég kapacitálgatták egymást.
– Látod milyen szép volna, ha mi ketten egy hiten volnánk, térj ki kálvinistának.
– Minek tenném én azt, mikor az én vallásom a jobb: te térj ki lutheránusnak. Hiszen akkor is ugyanazt az eredményt érjük el!
Ezzel aztán nem hagytak egymásnak békét, s mindenik bizonygatta a másiknak ragyogó ékesszólással: mennyire előbbre való, különb az ő hite!
Egy szép napon megint találkozik a két ismerős egymással:
– No, kollega – kiáltja vígan a kálvinista –, végre hát együtt vagyunk. Ön engem teljesen meggyőzött: áttértem lutheránusnak.
– No, forgós adta! – kiáltja vissza a lutheránus. – Ott vagyunk, ahol voltunk. Mert ön meg engem győzött meg: kitértem kálvinistának.«
…Így lett biz az; a régi Deák-párti elemek elmentek ellenzéknek, s most ott kártyáznak a Kálvin téren, a régi Tisza pártiak pedig átjöttek ide a Lloyd épületbe. A különbség csak az lett, hogy most már mind a kettő renegát.
Hiszen tagadhatlanul voltak szilárd lelkek is, aminő például az öreg Urbanovszky Ernő, ki évtizedek óta minden délután azon a bizonyos helyen, azon a bizonyos kanapén szokott szundikálni a körben, s aki mikor a fúzió alkalmával mindenféle kombinációk tenyésztek arra nézve, hogy hol legyen ezentúl a fuzionális pártnak helye, nagyon el volt keseredve.
A tiszaisták nem akarták a régi helyet, a Deák-mamelukok ellenben akarták: végre sikerült a Tisza-pártiaknak kapacitálni a deákistákat, hogy egy semleges hely kellene.
Eközben azonban, mivel a semleges hely nagyon sokba került volna, a Tisza emberei maguk adták be a derekukat, hogy isten neki, mégiscsak jó lesz a régi akol az új pásztor alatt is, csakhogy akkor már a Deák-pártiak olyan nagyon kapacitáltattak (nem jó nagyon kapacitálni senkit), hogy most meg már ők követelték az új helyet, hogy ami egyszer el van határozva, hát az el van határozva.
A fúzió eszméje megrendülni és ingadozni látszék e versengésben.
S a szegény öreg Urbanovszky (klub nevén Ucsu) mindezt a legkínzóbb bizonytalanságok és lelki veszedelmek közt nézve, egy gyenge percében ekképp kiáltott fel:
– Hadd menjen a párt akárhová! Nekem az mindegy! Én azzal a párttal tartok, amelyik idejön! Én már ide vagyok nőve!
Azóta az Urbanovszky neve maradandó lesz: dacára, hogy nem az egyetlen, ki ide látszik lenni nőve a füstös falakhoz, a barna asztalokhoz, a kétágú gyertyatartókhoz, a biliárd monoton zörgéséhez, hol Kemény Gábor szokott remekelni, ha hű mamelukra talál, ki le hagyja magát udvariasságból veretni.
A tarokk-asztalok egyikénél gyakran ott ül maga a miniszterelnök is, ki a tarokkjátékban se gyengébb embereinél. Mellette a nagy Futtaki kibickedik, s belebeszél a miniszterelnök kártyájába.
Szontagh Pál komor, ábrándozó homlokkal rakja össze kártyáit legyező alakra. Osztás közben a múzsákkal társalog.
A »Kemény János kör« emberei az Angol királynéból itt is összetartanak. Ne menjen a pénz idegen kézbe.
Csatáry Grósz Lajos játszik a legnagyobb zajjal. Ha idegen belépne ide, azt kellene hinnie, hogy ő kormányozza Magyarországot.
Ha a miniszterelnök nem kártyázik, igazi küzdelem és szerencse kell hozzá, hogy valaki eléje férhessen. Kézről kézre adják egymásnak a szabadalmazott udvaroncok, akiknek mindig van valami mondani- vagy kérdeznivalójuk. A szegény miniszter alig vehet lélegzetet, de azért nem panaszkodik, s vastürelemmel végzi az ügyeket itt is folyton, ha jár, ha ül, mikor a kabátját húzza fel vagy le, mikor a lépcsőkön megy van jön…
Egyik bizalmas barátja már meg is kérdezte egyszer:
– Ugyan nem unalmas neked, kegyelmes uram, hogy úgy zaklatnak, macerálnak?
– Hát erre én csak azt felelem, amit a göthös ember, hogy hagyjátok el, hiszen addig jó, míg köhögök.
S ezzel majdnem gúnyosan néz oda a derék, kedves Bedekovics miniszterre, akit senki sem szólít meg, hanem ott jár idegenül, nyájasan mosolyogva, mintha cukorból lenne.
A gázak fénye vidáman lobog, az asztaloknál mindenütt élet, pezsgés… Néha harsogó kacaj hangzik fel. (Valakinek a pagátját fogták el.)
Némely asztalt nagy tömeg fog körül. Érdekfeszítő parti folyik, vagy hogy »vulpes« van valamelyik partner kártyájában, s most a kimenetelt várják szorongva, aggodalmas arccal a honatyák… Talán ugyanazok, akiknek egy elbukott törvényjavaslat miatt a szemöldjük sem rándul össze.
A klub törzsvendégei mellett ott vannak már a »succrescentiák« is: a leendő képviselők, akik összeköttetéseket keresnek, s találnak is, mert hiszen itt gyakran hangzik fel:
– Segít a XX-as!
A húszas segít, de aztán a húszast is segítik némelykor idekünn is.
Zűrzavarosabb napokon idesettenkednek az újságírók is, persze leginkább a külföldi lapok levelezői (a magyar újságíró azt szereti, ha a hírt helyébe hozzák), s innen kerülnek ki aztán a legszenzációsabb hírek a világba.
Mikor nem rég a főrendek másodízben buktatták meg a házassági javaslatot, csövestül kullogott be a sok reporter, félreszólítva egy-egy belső embert.
– Kérem, nagy baj van! A magyar papírok kezdenek alászállni a börzén. Azt hiszik a börzéken, hogy válság van. Hát mit telegrafírozzunk?
– Hm! – mondja a főember… – Hát hogy mit? Az ördög tudná…
– Pedig nagyon fontos az államra nézve, hogy mit sürgönyözzünk.
– Nagyon fontos? Akkor hát sürgönyözzék azt, amit akarnak.
– Hogyan?
– Hát én nem játszom a börzén. Itt nem is játszik senki. Ha csak Wahrmann nem. Wahrmannak pedig mindegy, mert visszanyeri holnap, amit ma veszít. Hanem ha éppen kívánják, megkérdezem a miniszterelnöktől.
El is megy a főember, s megmondja a dolgot Tiszának.
– Hát tudom is én! – mond Tisza egykedvűen. – Egyébiránt kérdezd meg Szapárytól.
Elmegy hát megkérdezni Szapáryhoz.
– Kegyelmes uram, a magyar papírok ára hanyatlik a külföldi börzéken. Hogy mit kellene sürgönyözni?
Szapáry mély gondolatba merül.
– Mit? Legjobb lesz, kérdezd meg Tiszától.
Így aztán elmegy a főember, s még egyszer megbiztatja az újság-reportereket, hogy intézzék el az ország pénzügyi renoméját a börzén a saját tetszésük szerint.
Európa jegyezze a hangulatot akármilyennek, az a klubot nem izgatja, a klubban nincsen semmi baj, a klubban a hangulat emelkedett…
Mindegy, ha egy kézben vagy két kézben vannak-e a honneurök.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi