Nyíl.
Nyíl.
A könnyü lovasságnak, melynek főtömegét a kunok szolgáltatták, a nyíl volt az főfegyvere. Az anjoukori íjj alakja, mint a Képes Krónikában látjuk, még mindig az ősi járomalakú szkitha íjjtipusnak felelt meg (IX. B. 1., X. B. 5.). A tarsolyalakú íjj- és nyílvesszőtartó tegezt úgy a kunok, mint a magyarok az övre kötve oldalt hordták s nem a hátukon, mint a törökök; a kun tegezek igen gyakran díszes czifrázattal voltak ellátva (XII. 9. 30. 1–2., 31. 1–2., 32. 2.). Az árpádkori szeges nyílcsúcsok mellett a köpös nyílcsúcsok különböző változata is divatozott. (28. 2., 19–21.). A XIV. században kezdett mindinkább elterjedni nyugoton a számszeríjj (armbrust, lat.; arcubalista, francz.; arbalčte, olasz: balestra) vagyis a XV. századból fenmaradt nevén szomoszerigy (zomoserig, szláv: szamosztrelij, szamosztrilij = önmagától lövő), melyet a kézíjjtól az különböztett meg, hogy agygyal vagy tusával volt ellátva s a kifeszített hurt az agy oldalán alkalmazott peczekhöz lehetett erősíteni. Nálunk a XIV. század vége felé a felső-magyarországi városok polgárságához, úgy látszik a nyugoti és északi szlávoktól, csehektől, lengyelektől jutott el, erre vall a Zsigmond korában már ismert «szomoszerigy» elnevezés, mely szláv eredetű, az újj fegyvert tehát őseink se nem a németektől, sem pedig nem az olaszoktól ismerték meg. Az Anjouk alatt azonban még nagyon szűk körre terjedt a használata; a képeken sehol nem látjuk, a harczosoknál bizonyára nem volt meg, csupán a városi polgárság használhatta, mint Németországban, a hol azonban már vadászfegyvernek is alkalmazták, a mire nálunk ekkor még semmiféle adatot nem tudunk felhozni.*
A számszerijjról l. Szendrei J. Hadtört. Eml. 76. l. – Századok. 1893. 316–317. l. Eredetére s elterjedésére nézve V. ö. Boeheim: Waffenkunde. 401. s köv. ll., amiből kitünik, hogy a nyugat római birodalomban már a IV. században ismerték, a kelet rómaiaknál azonban még Anna Komnena (1083–1148.) korában is ismeretlen volt. A számszerijjhoz (zomoserig. Beszt. sz. 144.) használt nyilvessző, a subtelum a. m. fekes nyl. (B. 137.)
