KOPORSÓ
KOPORSÓ
A koporsó a halált követő napon vagy a temetés napjára készül el. Fában gazdag vidékeinken, ahol élnek a fafaragás hagyományai, a század derekáig vagy a rokonságba, vagy a szomszédságba tartozó ügyes kezű parasztfaragó készítette el. Másutt azonban gyakran fordultak a helybeli vagy környékbeli asztaloshoz, faragómolnárhoz, kerékgyártóhoz a koporsómegrendeléssel. Égerszögön egy paraszt asztalos testvérpár azért volt mindenkor mentesítve a falumunkák alól, mert kötelesek voltak ennek fejében egyéb munkájukat félrehagyva haláleset alkalmával a falubelinek ingyenes koporsót készíteni.
A készítőket országszerte koporsósoknak, koporsókészítőknek, koporsókovácsoknak hívták. Magát a koporsót a Dunántúlon helyenként a halott házának is nevezik, másutt a sírt azonosítják ezzel a képzettel. A századfordulótól mind a Dunántúlon, mind az alföldi mezővárosokban üzletet nyitó temetkezési vállalkozóktól szerezték be a koporsót.
A koporsóhoz általában fenyő-, tölgy-, szilfát használtak, a gazdagabbaknak, az igen szeretett személyeknek diófából készítették. A kisebb, gyermekkoporsók hossza 64 cm, az asszonyoké általában 150–170 cm, a férfiaké 170–192 cm.
A koporsó színe országszerte kapcsolatot mutat a halott életkorával. Időseknek feketét, barnát, májszínt, sötétbordót választottak. A gyermekeknek fehér, világoskék, világoszöld színűt, vagy rózsaszínt. A lányok, legények koporsója szintén világos volt: fehér, kék, zöld.
A koporsót a sárréti pákászoknál saját csónakjuk helyettesítette. A csónakba való temetkezés emlékét igen kevés adat tartotta fenn, mindenekelőtt a Bodrogközben, a Szigetközben s a Tisza árterébe eső falvak szegényeinél. Úgy tudjuk, hogy csak a szegények vagy a társadalmi helyzetük miatt a közösségből kívül rekedők temetésekor használták a csónakot koporsóul (Tiszaladány).
Ugyancsak a vizek menti falvakban maradt fenn a vesszőből font, nádból kötözött koporsó emléke. Használatára azonban csak az igen szegények körében vagy kivételes állapotok között – háború alatt – került sor.
Rendkívüli körülmények között elhunytakat, gyilkosság áldozatait, törvényen kívüliek holttetemét koporsó nélkül temették el: gyékényfonadékba, nádkötésbe, lepedőbe csavarva.
