VÁSÁRKÖZPONT, VONZÁSKÖRZET

Full text search

VÁSÁRKÖZPONT, VONZÁSKÖRZET
Ezen etnológiai bevezető után kívánunk előbb általánosságban, etnológiai vonatkozásban foglalkozni a vásárokkal. A vásárt az előbbiek szerint a legkomplexebb szervezett árucsereformák egyikének tartjuk, amelyben minden korábbi árucseremód integrálódik. A vásár intézménye lehet helyhez nem kötött is, azonban a vásárok általános jellemzője éppen a helyhez kötöttség. A vásár kialakulása, a vásárhely létrejötte szoros kapcsolatban áll a kérdéses hely és környezete termelési viszonyaival. Ez természetes dolog, hiszen a vásárokon a saját szükségleten felüli termény és termék kerül árusításra. A termelés viszont nagymértékben függ a kérdéses hely vagy terület földrajzi viszonyaitól. Nemcsak a mezőgazdasági termelés szempontjából meghatározó jelentőségű talajviszonyokról, hanem a klimatikus viszonyokról is szó van itt. Nem is beszélve az ugyancsak a földrajzi adottságokon alapuló közlekedési körülményekről, 647akár víziek, akár szárazföldiek ezek. A földrajzi adottságok, illetve a köztük lévő különbségek nagyban hozzájárultak az úgynevezett vásárhelyek kialakulásához, amennyiben azok folyók torkolatainál, jeles átkelőhelyeknél, völgybejáratoknál vagy völgycsúcsoknál, illetőleg azonos nemű földrajzi tájak, például síkságok, medencék, fennsíkok központjaiban, vagy éppen a belőlük kivezető hágók, átjáróvölgyek belső és külső oldalán alakultak. Különösen fontosak azok a peremterületek, ahol két egymástól különböző földrajzi táj és ennek megfelelően különböző termelési körzet – például síkság és hegyvidék – találkozik és egész vásárövet alkot (Mendöl 1963: 322, 396, 460–463, 466, 469, 471–473, 475; Sárkány M. 1983). A vásárhellyé válásnak azonban nemcsak földrajzi alapjai voltak. Vásárhelyképző erővel bírtak az uradalmi központok, különösen akkor, ha ezek erődített, várral ellátott, tehát katonailag is fontos helyek voltak. A középkor folyamán az uradalmi központok – nálunk ispánsági székhelyek – egyben közigazgatási központok, melyek önmagukban is vásárhelyképző erővel bírtak. Hasonlóképpen vásárhelyformáló energiákkal rendelkeztek a vallási, egyházi központok, a püspökségek, káptalanok, illetve egy-egy szerzetesrend nagyobb, központi-irányító szerepet betöltő kolostorai, de gyakran – különösen olyan esetekben, amikor több kis településnek egyetlen közös temploma épült, és több apró településnek egy plébániája volt – az egyes egyházközségek, plébániák is. Vásárhelyképző energiaként kell értékelnünk a monopolisztikus termelési viszonyokat is, mint például a bányavárosok esetében.
Erdei Ferenc a piac-, vásáralakulások okai közül a társadalmiakat tekintette elsődlegesnek. Véleményét a településrenddel, a településformák társadalmi összefüggéseivel kapcsolatosan fejtette ki. A tanyákat a falvak, a falvakat pedig a városok szerves részeinek tekintette (falurészek, városrészek), amelyek terményfölöslegeiket a városok piacán-vásárján értékesítik. Különösen hangsúlyozta a városok, különösen a mezővárosok jelentőségét az árucserében, és külön szólt a mezővárosok központjainak, városmagjainak fontos társadalmi szerepéről. Mert a paraszttársadalom termelési terhét egyfajta munkamegosztás se osztja meg. Van a parasztok közt iparos és kofálkodó is, de annak mindnek kiskertje és veteményföldje, vagy éppen szőlője és szántói vannak. Egyszerűen elviselhetetlennek tartaná, hogy ő ne csinálja végig ugyanazt, amit a többi, még akkor is, ha saját munkája után jobban és könnyebben élhetne. Szerinte is a piacokon-vásárokban is megmutatkozó polgári törekvések változtatták meg a feudalizmusban kialakult és megkövesedett, zárt paraszti világot, mert a falu keretei között is a falvakon kívül folyó élet gyökeres átalakulása természetszerűleg megbontotta a falu rendi társadalmi formáját. A technikai átalakulás összekapcsolta a falvakat a városokkal, s ezen a réven az élet belterjessége nagymértékben felengedett. Többet termel a falu a városi piacra, többet vesz a városi piacról, az élet technikai kellékeit nem helyi termeléssel és együttességgel állítja elő, hanem a városból hozza.
A vásárok néprajzi vizsgálatát legeredményesebben úgy folytathatjuk, ha a vásárok funkcióit vesszük szemügyre (Dankó 1973). A vásárok első és alapvető funkciója gazdasági természetű, az ellátást, illetve a termény-, termékfelesleg felvásárlását és másutt, olyan helyeken való értékesítését szolgálja, ahol a kérdéses anyagra, terményre, illetve termékre szükség van. A vásárok gazdasági funkciójának vizsgálata során fényt kell deríteni arra, hogy milyen kapcsolatban áll a kérdéses vásár a helyi termelési renddel, gazdálkodási formákkal, hogy a vásár mily mértékben vesz részt a kérdéses helység és földrajzi környezet, a táj munkamegosztásában, mily mértékben önellátó egy bizonyos terület – s minthogy nem az, fényt kell deríteni arra is, hogy a kérdéses vásár miből és mily mértékben szorul behozatalra („importra”), illetve miből, mily 648mértékben teljesít exportot (Andrásfalvy 1978). A vásárok gazdasági funkcióinak vizsgálatánál vetődik fel legvilágosabban a vásár vonzáskörzetének fogalma. Földrajztudományunk, nemcsak a gazdaságföldrajz, hanem más földrajztudományi ágazatok is az utóbbi időben fokozott figyelmet szentelnek a vonzáskörzetek vizsgálatának. Egy-egy vásár vonzáskörzetének vagy vonzásterületének nevezzük azt a területet, azokat a helységeket, amelyekből származnak a kérdéses vásár eladói, vevői és árui. Egy-egy vásár annál nagyobb, jelentősebb, minél nagyobb területekről, minél több és minél távolabbi településekről keresik fel az eladók, a vevők, és minél több és távolabbi helyekről származik az áru. Vannak olyan vásárhelyek, amelyeknek igen szűk, kicsi a vonzáskörzetük, holott forgalmuk nagy. Az ilyenfajta vonzáskörzet csak a kérdéses vásárhelyre és határára – a határában létező szórványtelepülésekre, például tanyákra – szorítkozik. Ilyen szűk vonzáskörzetű, de ugyanakkor nagy forgalmú vásárai csak a nagy lélekszámú, határát tekintve is nagy vásárhelyeknek, településeknek lehetnek; saját igényeiket kielégítő mezőgazdasággal és kézművességgel, illetve kereskedelemmel. Az ilyen vásárhelyeken a felvásárló jellegű hetivásároknak van különösebb jelentőségük, mert a felvásárolt különféle árukat a kereskedők más helyekre szállítják és az ottani vásárokon értékesítik. A sok-sok vásár különböző nagyságú vonzáskörzete általában nem különül el egymástól, hanem sok tekintetben fedik egymást. A legtöbb vonzáskörzet ún. kevert vonzáskörzet és nem tiszta, ahogy az átfedésektől, közös vonzáskörzet-tényezőktől mentes vonzáskörzeteket nevezzük. A vonzáskörzet annyiban is gazdasági tényező, hogy mily közel vagy távol vannak egyes részei, települései a vásárhelyhez, milyenek az utak, a közlekedési és szállítási lehetőségek a vonzáskörzet települései és területei, valamint a vásárhely, a vonzáskörzet központja között (Hajdú 1987; Tóth J.–Dövényi–Mosolygó 1975).
A gazdasági természetű vásárfunkciók közé sorolhatjuk a vásárok városformáló szerepét is, jóllehet a várossá fejlődésnek számos fontos társadalmi természetű előzménye és következménye is van. Főleg településtörténeti, várostörténeti és településföldrajzi kutatásokból tudjuk, hogy a vásárok, a vásár intézménye az egyik legerősebb városképző tényező (Mályusz 1953; Major 1966; Bácskai 1964, 1965). A városok elképzelhetetlenek vásárok nélkül, mint ahogy azt a vásáros helyek német nevének – Markt – ’város’ jelentéssel való elterjedése és használata is bizonyítja. A legtöbbet mondó városmeghatározások funkcionalisták. Általános vélemény a városokról, hogy azok egyik legfontosabb funkciója a vásártartás. A falut többek között éppen az különbözteti meg a várostól, hogy nincsen vásárja, adás-vevésüket éppen a város vásárán bonyolítják le; a falusiak egy vagy esetleg több városba is piacolnak, vásároznak. A vásárok meghatározó jelenlétét a városokban mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a középkori vásárok közül csak kevésnek volt külön, önálló vásárszabadalma, mert azt a legtermészetesebb módon magába foglalta a városprivilégium (Fügedi E. 1959; 1971; 1972). A vásárok városképző energiái közé tartozott az is, hogy a városokban inkább kifejlődött a kézművesség, az ipar és a kereskedelem, mint a falvakban, ahol viszont az élelmiszer-termelő mezőgazdaság volt az általános. A társadalomtudományban él olyan vélekedés is, hogy a falvak terményekkel, növényi és állati eredetű élelmiszerekkel látták el a városokat, míg a városok fel- és fel nem dolgozott anyagokat, iparcikkeket adtak el a falusiaknak. A vásártörténet és településföldrajz egyöntetűen azt állítja, hogy a síkságok és a hegyvidékek találkozásánál kialakult vásárhelyeken, illetve vásárövekben ilyen jellegű árucsere folyt: az inkább anyagtermelő, iparos és kereskedő hegyvidékiek iparcikkeket adtak el a sík vidéki, főleg mezőgazdasággal, élelmiszer-termeléssel foglalkozó falusiaknak (Kósa L. 1967; Paládi-Kovács 1966).

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi