A XVI. századi magyar líra történetének nagy része örökre el van temetve. A világi dalok, virágénekek, az irodalomra nézve csak titkon fakadhattak s feslésök hajnalán tépett levelekként hullottak alá, mert boldog, boldogtalan tépdesésökben találta gyönyörűségét s azt hitte, hogy ezáltal szent kötelességet teljesít. Számtalan lenéző, elitélő s üldöző nyilatkozat tesz erről bizonyságot s szolgál magyarázatul ama mezők kopárságának, melyeken irodalomtörténetünk gyűjtői, szemlélői csüggedezve barangolnak. A letarolt mezők felett őszi köd sűrűségével ül még ma is annak a nem test-, hanem szellemcsonkító aszketizmusnak áldatlan emlékezete, melylyel a vallás nevében s az erkölcs érdekében különösen a vallás szolgái sanyargatták a nemzeti szellemet, felekezeti különbség nélkül. Irodalomtörténetünknek különben elsőrendű nevezetességei szították a tüzet egyfelől, nevelték a homályt másrészről, s ez utóbbi az előző századokból is terjengve, a XVI. századot is köz megnyugvás mellett borította el.
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Caută în cea mai mare arhivă digitală de ziare din Europa de Est, ce conține reviste, publicații științifice, săptămânale și cotidiene.