Pápay munkái

Full text search

Pápay munkái
De nagy elfoglaltsága mellett sem szűnt meg figyelemmel kisérni irodalmunk újabb fejlődését, sőt ebben maga is tevékeny részt vett. Midőn az 1805-iki országgyűlés megengedte, hogy a közigazgatásban a megyék a magyar nyelvet használhassák, Veszprémmegye, melynek különböző ügyeiben mint táblabíró már évek óta buzgólkodott, őt bízta meg a hivatalos nyelv megmagyarására teendő javaslattal. Pápay e bizalomra egész könyvvel felelt, melyet Észrevételek a magyar nyelvnek a polgári igazgatásra és törvénykezésre való alkalmaztatásáról, az oda tartozó kifejezések gyűjteményével cím alatt (Veszprém, 1807. 255 lap) a megye kiadott és valamennyi megyének megküldött. Ő maga Kazinczynak küldött belőle, a ki utóbb azzal az elismerő nyilatkozattal örvendeztette meg, hogy »munkáját becsüli és csodálja; szerencsésebben e tárgy körül senki sem dolgozott, senki nem dolgozhat«. Pápay valóban érdemes munkát végzett. Mig más megyék egy-egy kis füzetben legfeljebb többé-kevésbbé kimerítő szójegyzéket adtak: ő a bevezetésben előbb tudományos alapot vett a tulajdonképeni szótárhoz, rendszerbe foglalván és kifejtvén a magyarosításban és nyelvbővítésben követett elveit. Általában azt a középútat tartja helyesnek, hogy »a mennyire nyelvünk természete és tehetsége engedi, tiszta magyarsággal éljünk«, felújítva az elfeledett régi s általánosítva a találó tájszavakat; a szóképzésben meg a kölcsönzésben az analogia után indúl, de legfőbb bírája a saját ép nyelvérzéke, mely legtöbbször igen szerencsésen rávezeti a helyes szók s a magyaros kifejezések megjelölésére. Pápay könyve, azonfelül hogy messze felülmúlja a többi megye hasonló kiadványát, mint a mérsékelt nyelvújításnak egyik számottevő alkotása, mindenesetre becses adalék jelen századi nyelvújításunk történetéhez is.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi