Balck-seregcsoport <Armeegruppe Balck>: a →Dél Hadseregcsoport fő erejét képező n-m. hadműveleti csoportosítás a →dunántúli hadműveletekben. 1944.dec.24-én jött létre, a 6.n. hds. élén történt pk.váltás nyomán, a →Fretter-Pico-seregcsoport átnevezésével. Állományába a 6.n.hds., a →3.magyar hadsereg és 1945. márc.6-tól a 6.SS pc.hds. tartozott, nevét a 6.n. hds. pk-áról, Hermann →Balck pc.tbk-ról nyerte. A vezetésből kikapcsolt 3.m.hds. hadrendjét a m. II.hdt. (20., 25.gy.ho.), vmint. rövid időszakokra a n. III.pc.hdt .(1., 3., 23.pc.ho.) alkotta. A ~-ba tartozó többi m. →seregtest közül a 23.tart. és az 1. →huszárhadosztály a m. VIII., ill. a n. I.lov.hdt.; a →Szent László hadosztály a n. LVII.pc.hdt.; a 10.gy., a 12.tart. és az 1.pc.ho. a IX.SS hgy.hdt. kötelékében vett részt a →magyarországi hadműveletek IV-V. szakaszában. – Megalakulása egybeesett a m. főváros →budapesti csata során bekövetkezett bekerítésével. Fő feladata 1944.dec. végén Bp. É irányú bekerítésének megakadályozása, majd 1945.jan-ban →Budapest felmentési kísérleteinek végrehajtása, egyben a Dunántúl elvesztett részeinek visszafoglalása volt. Előbbit a →garam-ipolyi harcok során a LVII.n.pc.hdt., utóbbit a három Konrad hdm-ben a IV.SS pc. és a III.n.pc.hdt. kísérelte meg, sikertelenül. Harctev-ének súlypontját fennállásának teljes időtartama alatt a →Székesfehérvár környéki harcok képezték. Ennek keretében látott el védelmi feladatokat a Vértes-hegységben (Kotló-hegy) az 1.hu.ho. is. Utolsó vállalkozása az 1945.márc.6-án megindított →Tavaszi ébredés hadművelet volt a Dunántúl visszafoglalására, amelynek fő csoportosítását képezte. Ennek kudarca nyomán márc. 18-án megszűnt. ⬩SzP, 60.
Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Caută în cea mai mare arhivă digitală de ziare din Europa de Est, ce conține reviste, publicații științifice, săptămânale și cotidiene.