kígyókirály kincse, a
kígyókirály kincse, a: → mesekezdő motívum. A mesehős – legtöbbször szegény fiú, pásztor vagy katona – megment egy kígyót a tűzhaláltól, utolsó fillérén megvásárolja kegyetlen gyermekektől vagy az úton találja és megmenti az elpusztulástól, hazaviszi és saját szűkös keresményéből, eledelével táplálja, míg meg nem gyógyul, erősödik, nő (korona nő a fejére). A kígyófiú elárulja, hogy a kígyókirály fia, s felszólítja a hőst, hogy vigye haza az apjához. Megmentéséért, felneveléséért kérje hálából a gyűrűjét, abroszát, darálóját, a kamrában lógó rossz tülköt, az állatok nyelvének értését stb. A fiú a → mágikus tárgy segítségével emberfeletti feladatokat visz véghez, meggazdagszik, elnyeri a királykisasszony kezét (MNK 560*). A → bűvös gyűrű, → mindentjáró malmocska, → kakas tanácsa típusok állandó kezdő motívuma, de előfordul más mesetípusok változataiban is, pl. a vasfejű farkas, amelyekben a hősnek mágikus tárgyra vagy az állatok nyelvének megértésére van szüksége, s olykor előfordul önálló meseként is, amikor a motívum annyira megragadja a mesemondó képzeletét, hogy önálló mesévé kerekíti ki a kígyófiú megmentésének, felnevelésének, kettejük utazásának és a mágikus tárgy megszerzésének eseményét. Ilyenkor az emberfeletti feladatok elmaradnak, a meggazdagodás és a királykisasszony megszerzésének motívuma pedig egyszerű kijelentő mondattá sorvad (a csodamadár feje és zúzája, szíve, mája, → síró-nevető szemű király, a). – Irod. Tille, V.: Verzeichnis der böhmischen Märchen (FFC, 34. Porvoo, 1921); Eberhard, W.–Boratav, P. N.: Typen türkischer Volksmärchen (Wiesbaden, 1953); Berze Nagy János: Magyar népmesetípusok (II., Pécs, 1957); Erdész Sándor: Fehér kígyó a magyar néphagyományban (A nyíregyházi Jósa András Múz. Évkve, 1972).
Kovács Ágnes
