Zilahy Lajos
Zilahy Lajos (Nagyszalonta, 1891. márc. 27. – Újvidék, 1974. dec. 1.): író, publicista, az MTA tagja (l., ig. 1945–49). Apja közjegyző, anyja egy dunántúli földbirtokos lánya volt. Elvégezte a bp.-i egy. jogi karát, tanulmányai közben Nagyszalontán ügyvédi irodában dolgozott. Az I. világháborúban Lemberg alatt súlyosan megsebesült, a Magyar Figyelő és a Déli Hírlap belső munkatársaként felmentették a katonai szolgálat alól (1916). Első kötete, a jórészt háborús költeményeket tartalmazó Versek 1916-ban jelent meg. A Tanácsköztásaság idején Bécsbe ment, ahol egy ellenforradalmi lap kiadását készítette elő. Visszatérése után Az ökör és más komédiák címmel közreadta egyfelvonásos darabjait (Bp., 1920). Első regénye, a Halálos tavasz (Bp., 1922) romantikus érzelmességével nagy sikert aratott. 1923-ban a Nemzeti Színház bemutatta A hazajáró lélek c. színművét. Süt a nap (Nemzeti Színház, 1924) c. színművével, amelynek témáját az I. világháború utáni falu életéből merítette, elnyerte az MTA Vojnits-díját. 1925-ben beválasztották a Kisfaludy Társ.-ba. Mind a bestsellerhez közelálló regényeit, mind színdarabjait nagy érdeklődés kísérte. A háború okozta érzelmi válságról írt regényével (Két fogoly, Bp., 1926) a m. középosztály ünnepelt írója lett. 1930-ban Corvin-koszorúval tüntették ki. 1927-től a Budapesti Hírlap belső munkatársa. A 30-as években az Est-lapok szerkesztőségében dolgozott. 1934–36-ban a Magyarország c. esti napilap szerk.-je. Feleségül vette Bárczy Piroskát. Közéleti, publicisztikai tevékenységével támogatta a Horthy-rendszer hivatalos politikáját, de ugyanakkor kapcsolatban állt az e politika ellen lázadó fiatal írókkal, értelmiségiekkel is. 1935. ápr.-ban a villájában tartott találkozón megpróbálta közelíteni a népi írók csoportját Gömbös Gyula politikai irányvonalához. A Magyarországban 1935 máj. elején ~ által meghirdetett, e célt szolgáló Új Szellemi Front nevű tömörülés csak kezdeményezés maradt. A II. világháború kitörése után egyre következetesebben fordult szembe a Horthy-rezsimmel és a fasizmussal. Társadalmi reformokat hirdetett, a forradalmi változástól azonban visszariadt. 1940–44-ben a Híd c. képes hetilap szerk.-je. Munkatársául a kor legjobb íróit igyekezett megnyerni (Móricz Zsigmondot, Németh Lászlót, Nagy Lajost és másokat). Támogatta több fiatal paraszt- és munkásíró indulását. Kitűnőek Iskolája néven alapítványt létesített tehetséges fiatalok számára. Saját filmvállalatot alapított és vezetett (Pegazus). Maga is megpróbálkozott a rendezéssel: A szűz és a gödölye (1941) és a Tűzmadár (1941) c. műveiből készített filmet, az utóbbit Babay Józseffel együtt. A Nemzeti Színház Kamaraszínháza játszotta 1943-ban náciellenes darabját, a Fatornyokat, melyben a mo.-i németek disszimilációját ábrázolta. A német megszálláskor (1944) a darabot betiltották. 1945-től aktív közéleti szerepet vállalt. Szent-Györgyi Alberttel együtt a Magyar–Szovjet Művelődési Társaság első elnöke, az Irodalom és Tudomány c. folyóirat főszerk.-je. Ebben a folyóiratban kezdte el folytatásokban közölni Ararát c. regényét (megj. Bp., 1947), mely folytatásával együtt (A Dukay család, I–III., Újvidék, 1967–68) a m. arisztokrácia erkölcsi széthullásának társadalomrajza. 1948-ban az USA-ba költözött. Regényeinek tiszteletdíjából élt, a jobboldali emigráns szervezetektől távoltartotta magát. Az 1950-es évek végén házat vett Jugoszláviában, gyakran tartózkodott Újvidéken. A szűz és a gödölye c. színművét a bp.-i Jókai Színház 1957-ben felújította. 1973-ban ellátogatott Bp.-re, végleges hazatelepülését halála akadályozta meg. Végakarata szerint Bp.-en temették el. Tizenegy regényéből és színművéből készítettek filmet, hetet Mo.-on, a többit francia, NSZK, olasz–spanyol, cseh–USA és jugoszláv–USA vállalkozásban. – M. Szépapám szerelme (r., Bp., 1922); Két fogoly (r., Bp., 1926); Valamit visz a víz (r., Bp., 1928); Z. L. munkái (I-X., Bp., 1929); A lélek kialszik (r., Bp., 1932); A fegyverek visszanéznek (r., Bp., 1936); A földönfutó város (r., Bp., 1939). Színművei: Zenebohócok (1925); A tábornok (1928); Tűzmadár (1932); Az utolsó szerep (1935). – Irod. Ruzitska Mária: Z. L. (Bp., 1927); Bóka László: Üzlet és irodalom (Szép Szó, 1937. 14. sz.); Pándi Pál: Kétes realizmus (Újhold, 1948); Osváth Béla: A Zilahy-legenda (Kritika, 1964. 7. sz.); Illés Endre: A lejtőn (Z. L.) (Árnyékrajzok, esszék, Bp., 1972); A(ntal) G(ábor): Meghalt Z. L. (Magy. Nemzet, 1974. dec. 3.); I(szlai) Z(oltán): Z. L. (Élet és Irod., 1974. 49. sz.); Kovács N. József: Z. L.-nál New Yorkban (Kritika, 1975. 1. sz.); Bárány Tamás: Egy író hazatért (Élet és Irod., 1975. 1. sz.); Siklós János: Inkognitóban. Z. L. látogatóban Magyarországon (Új Tükör, 1976. 35. sz.); Karsai Kulcsár István: Z. L. szerepe a magyar film történetében (Filmtudományi Szle, 1976. 1. sz.); Z. L. (Kritika, 1976. 11. sz.); Berkes Erzsébet: Z.-pör? (Élet és Irod., 1978. 8. sz.); Siklós János: Z. L. utolsó évei (Bp., 1986).
