Vértes György

Full text search

Vértes György (Bp., 1902. dec. 21.Bp., 1976. febr. 9.): író, szerkesztő, könyvtáros. A Tanácsköztársaság idején a Szocialista Középiskolás Diákok Orsz. Szövetsége direktóriumának tagja. Műegyetemi tanulmányait Bécsben és Prágában a vegyészmérnöki szakon végezte. Hazatérte után 3 évig munkanélküli, később a Magyar–Jugoszláv Gazdasági Kamara alkalmazottja volt. Egyik alapítója a Szocialista Képzőművészek Csoportjának. 1936–37-ben szerk. a Gondolat c. folyóiratot, a KMP legális orgánumát. A haladó irodalom képviselői közül többeket megnyert a lap számára, így Bálint Györgyöt, Darvas Józsefet, Déry Tibort, Gelléri Andor Endrét, Illyés Gyulát, József Attilát, Radnóti Miklóst, Sárközi Györgyöt, Zelk Zoltánt és másokat. A lap jelentős szerepet játszott a Márciusi Front létrejöttében. 1937. nov.-ben letartóztatták. Három évi fegyházbüntetésének letöltése után újra bekapcsolódott az illegális munkába. 1944-ben részt vett az ellenállási mozgalomban. 1945 után a Szakszervezetek Orsz. Tanácsa (SZOT) sajtóosztályát vezette és szerk. a Szakszervezeti Közlönyt, 1946–1950-ben szerk. a Fórum c. irodalmi, társadalomtudományi és kritikai folyóiratot. 1949-től az Orsz. Könyvhivatal elnöke; 1952-től 1971-ig, nyugalomba vonulásáig az Országgyűlési Könyvtár ig.-ja volt. Írásai számos folyóiratban és napilapban jelentek meg. Szerk. A Magyar Tanácsköztársaság Kiadványai c. bibliográfiát (Bp., 1958). Irodalomtörténeti és párttörténeti szempontból egyaránt fontos, de sokat vitatott műve a József Attila és az illegális kommunista párt (Bp., 1964). – M. Goldmann György (Bp., 1959). – Irod. Csák Gyula: V. Gy. (Könyvtáros, 1976. 4. sz.); Molnár Géza: Gyuri bácsi (Élet és Irod., 1976. 7. sz.). – Szi. Major Máté: Férfikor Budapesten (emlékezések, Bp., 1978).

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi