Niké – a győzelem görög istennője, Pallasz2 titán és Sztüx lánya. A nagy harcban, amelyet Zeusz a titánokkal vívott a hatalomért, ~ az isten oldalára állt anyjával és testvéreivel együtt, ő irányította harci szekerét, s ezzel megszerezte neki a győzelmet. A hálás Zeusz az Olümposzra emelte mindnyájukat, ~ Irisznek és Hébének segített a felszolgálásban. Utóbb az emberek között is nagy megbecsülésnek örvendett, nem csak csaták előtt, hanem sportversenyeken is hozzá fohászkodtak a győzelemre törekvők. Homérosz még nem tud róla, először Hésziodosz említi. Olykor több ~ is emlegetnek a kardalköltők, ezen kívül szokás volt nevét mint jelzőt hozzáadni más istennőkéhez, akikhez már korábban is fohászkodtak győzelemért; kiváltképp Athéné Nikét emlegették (temploma volt az Akropoliszon), de előfordult ez Hérával és Démétérrel kapcsolatosan is. A rómaiak Victoria néven tisztelték. – Számos szép ókori szobra maradt fenn, továbbá domborművek; ezeken ~ szép szárnyas nőalak, hosszú, földig érő redős köntösben, futó testtartásban, bár olyan szobrát is ismerjük, amelyen saruit csatolja fel. A legnevezetesebb a Louvre-ban látható, a Szamothrakéi ~, amelynek a feje hiányzik. I C3
Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Caută în cea mai mare arhivă digitală de ziare din Europa de Est, ce conține reviste, publicații științifice, săptămânale și cotidiene.