Messzeniai háboru,
Messzeniai háboru, hosszadalmas küzdelme a messzeniaiaknaka spártaiakkal. A háboru története három korszakra oszlik. Az első háborura nézve (743-724) a történeti hagyomány számos mondát vett fel, melyek szerint a messzeniai ifjak egy közös szentélyül szolgáló Artemis-templomból spártai szüzeket raboltak el, sőt Teleklos spártai királyt, midőn a szüzeket visszakövetelte, meg is gyilkolták. A delfibeli jóslóhely azt mondván, hogy az a fél fog győzni, melynek érdekében egy királyi vérből sarjadott szűz feláldozza magát: Aristodemos sajátkezüleg feláldozta leányát, azután pedig Argosz, Arkádia és Szikion segítségével megverte a spártaiakat. Az utóbbiak eleinte elcsüggedtek, de azután csellel elébb más jóslatot eszközöltek ki a maguk javára és utána Ithome várát is hatalmukba kerítették. Aristodemos király öngyilkos lett, alattvalóit Spárta rabszíjra fűzte; sokan kivándoroltak. Kr. e. 685. lobot vetett és elkezdődött a második háboru. Ebben Messzenia határozott vereséget szenvedett, pylos és Methone kivételével elveszítette az egész tengerpartvidéket és egészen a hegyekbe szorult, hol azonban vezéreit állandóan körülzárolva tartották, anélkül, hogy földrajzilag távol fekvő és kissé lanyha szövetségesei ezen segíthettek volna. Igy aztán évek soránáltal tartó védekezésben a hegyi erősségek is kapituláltak, védőik elvérzettek vagy Arkádiába menekültek. Kr. e. 464. megkezdődött a harmadik M. (464-455). A spártaiak, bár titokban Athén ellen készültek, mégsem átallottak ugyanazon államtól, melynek vesztére törtek, segélyt kérni Messzenia ellen. Az athéniek pedig az akkor felszinre került arisztokraták kedvéért Kimon kivánságára megszavazták nekik ezt a segélyt. 455-ig folyt a háboru, amikor a messzeniek a várat tisztességes feltételek mellett átadták, maguk a Peloponnezusból kivándoroltak és az athéniektől a csak nemrég elfoglalt Naupaktoszt kapták. V. ö. Hertzberg, Die Gesch. Der Messenischen Kriege (Halle 1875) és a Görögország történetéről szóló cikkhez függesztett irodalmat.
