Grant
Grant 1. Ferenc, sir, skót festő, szül. Kilgrastonban 1803 jan. 18., meghalt Londonban 1878. okt. 5. Képmásai rendkivül elegánsak, előkelő tartásuak, de szinezésük kissé fogyatékos. A legelőkelőbb körök kedvelt képmásfestője volt. Megfestette Viktoria királynő (1841), Clyde lord tábornagy (1861), Elgin gróf (1862), Disraeli (1863) és Cambridge hercege (1868) lovasképeit és palmerston képmását (1874). 1866. a művészeti akadémia elnöke lett.
2. G. Frigyes Dent, amerikai politikus, G. Ulisszes tábornok legidősebb fia, szül. St. Louisban 1850 máj. 30. A west-pointi katonai akadémiát végezte, 1871. hadnagy lett a 4-ik lovasezredben, 1873. alezredes Sherman tábornok táborkarában, 1889. Harrison elnök bécsi követté nevezte ki, de erről az állásról 1892. visszahivták.
3. G. Jakab, angol iró, szül. Edinburgban 1822 aug. 1. Ifjuságát Uj-Foundlandban töltötte, ahol atyja katonai parancsnok volt. Egy ideig G. is szolgált a hadseregben, de aztán visszatérve Angliába, az irói pályára adta magát. 1875. Londonban a katolikus vallásra tért át. Művei: The romance of war. Highlanders in Spain (1846); Highlanders in Belgium (1847); The yellow frigate (1855); Luecy Arden (1859); The secret despatch (1869); Six years ago (1877); The Cameronians (1881); Playing wit fire (1886); Love's labour won (1881) stb. Történelmi munkái: Memorials of Edinburgh (1881); British batles on land and sea (1873-84, 4 köt.); british heroes in foreign wars (1875).
4. G. Jakab Ágoston, angol tiszt és utazó, szül. Nairnban (Skócia) 1827., megh. u. o. 1892 febr. 12. Mint tiszt kitüntetéssel szolgált az 1857-iki sziciliai felkelésben és Ludenow mellett sebet kapott; 1860-1863. Spekenel Zanzibarból a Nilus forrásvidékeihez tett utazást, az abessziniai hadjáratban Napier lord törzskarába beosztva vett részt s 1872. mint főhadnagy nyugalomba vonult. Művei: A walk across Afrika (London 1874) és Summary of the Speke and G. expedition (Proceedings of the Royal Geogr. Society, 1872). G. utazásairól irt Sámi Lajos, A magyar nemzet családi könyvtára (70-73.)
5. G. Jakab Hope, angol tábornok, szül. Kilgrastonban (Perthshire) 1808 jul 22., megh. 1875 márc. 7. 1826. lépett a hadseregbe, résztvett a khinai háboruban 1840-42. s azután Indiában szolgált, hol az 1846-49-iki harcokban kitünt. Az 1856-58-iki felkelés alatt 1858 jun. 13. Navalgandsnál, Lakhnau mellett fénes győzelmet nyert a felkelőkön s mint a főhadsereg előcsapatának parancsnoka, a felkelőket Nepalba szorította. Érdemei jutalmául vezérőrnagygyá neveztetett ki s 1860. a khinai háboruban az angol kormány őt bizta meg a szárazföldi haderő parancsnokságával. Bevette a tangkui erődítéseket, 1860 aug. 25. megszállotta Tiencsint s miután a khinaiakat két csatában legyőzte, okt. 13. bevonult Pekingbe. Nagy érdemeit e hadjáratban a parlament is elismerte s köszönetét fejezte ki. 1861. madrasi főparancsnoknak neveztetett ki s midőn 1865. Angliába visszaért, a brit hadsereg főszállásmestere, majd az eldershoti tábor parancsnoka lett. Naplóiból adta ki Knollys az: Incidents of the Sepoy war (1873) c. munkáit. V. ö. Knollys, Life of General Sir H. G. (London 2 köt., 1894).
6. G. Ulisszes Sidney, tábornok és az É.-amerikai Egyesült-Államok elnöke, szül. Point-Pleasontban (Ohio állam) 1822 ápr. 27., megh. Mount Mac Gregorban 1885 jul. 23. Skót eredetü családból származott s miután a west-pointi katonai akadémiát elvégezte, 1843. mint hadnagy résztvett a mexikói hadjáratban, melynek végeztével századosi rangot kapott. 1854. kilépett a hadseregből s előbb gazdálkodott, 1859. pedig atyjával Galenában (Illinois állam) bőrkereskedést kezdett. A polgárháboru kitörésekor (1861) visszatért a hadsereghez, s előbb mint ezredes, majd mint dandártábornok az Illinois állam déli részeiben vivott harcokban fényesen kitünt, 1862 elején a Missziszipi-völgy legnagyobb részét kiragadta a déliek kezéből. Tábornokká neveztetvén ki, több győzelmes ütközet után 1863 jul. 3. elfoglalta Vicksburgot, miáltal a Missziszipin a hajózást ismét szabaddá tette és a déli szövetségesek hadi erejét megosztotta. Fényes haditettei jutalmául Lincoln a Missziszipi, Ohio, Tennessee és Cumberland vidékén álló északi csapatok fővezérévé nevezte ki s ő, a benne helyezett bizalmat igazolva, 1863 végén a chattanoogai győzelemmel és Knoxville megszállásával az északiak győzelmét nyugaton eldöntötte. Most már nagy érdemeit általánosan méltányolták s 1864 elején az összes északi hadak fővezérévé nevezték ki. A wildernessi, court-housei, cold-harbori, petersburgi, richmondi, boydtoni és plankroadi ütközetek után 1864 őszén áttörte a déliek védelmi vonalát s miután hadseregét a következő télen ujraszervezte és kiegészítette, 1865 márc. elvágta Lee visszavonulási utját Észak-Karolina felé s Richmond bevétele után Lee-t hadseregének maradványával ápr. 12. megadásra kémyszerítette. A hosszantartó háboru győzelmes befejezése G.-t nagy népszerüségre juttatta s legfőbb katonai méltóságában 1866 jul. 28. a kongresszus is megerősítette. Növelte még népszerüségét szerény és okos magatartésa s több izben kifejezett ragaszkodása az uralkodó republikánus párthoz. 1867. Johnson elnöksége alatt ideiglenesen elvállalta a hadügyminiszteri tárcát, habár az elnök politikáját nem helyeselte s ennek egy az elnökhöz intézett levelében kifejezést is adott. Ezért a republikánus-párt 1868. az elnökségre őt állította fel jelöltnek s megválasztását nagy többséggel keresztül is vitte. Hivatalát 1869. azon nyilatkozattal kezdette meg, hogy soha sem fog igyekezni nézeteit a nép akarata ellenére érvényesíteni, de e szépen hangzó kijelentés mellett elnöksége nem felelt meg a személyéhez kötött várakozásoknak. Külpolitikai tekintetben kivivott ugyan sikereket, különösen Angliával szemben, de a belügyekben határozatlan magatartása végzetessé vált. A kongresszusban többségben levő régi republikánus párt a hatalommal, tagjai személyes érdekében, a leggyalázatosabban visszaélt. Az összes hivatalokat a pártvezérek rokonai, vagy pártfogoltjai foglaltál el, a hivatalnokok és a kongresszus tagjai körében a legnagyobb mérvü korrupció uralkodott, a megvesztegetések napirenden voltak. A felmerült panaszokkal szemben G. közönyösen viselte magát, sőt a vádolt hivatalnokokat védelmébe is fogadta. Különösen nagy volt a déli államok fehér lakosságának elégedetlensége, mert az ujjászervezett déli államokat északi kalandorok, mint főhivatalnokok a kormány védelme alatt gyalázatosan kizsákmányolták. Mindazáltal G.-t 1872. ujra megválasztották elnöknek s ez alkalommal az állami szolgálat reformjával a korrupció megszüntetését kilátásba helyezte. Csakhogy igéretét nem váltotta be s az általános megbotránkozás a korrupció rendszerén, melyet Grantizmusnak neveztek, oly mérvet öltött, hogy 1876. G. kénytelen volt több magas állásu tisztviselőt elbocsátani. Most már saját pártja is cserben hagyta s az 1876-iki választásnál nem jelölték többé elnöknek. Hivatalának letevése után 1877. beutazta Európát s csak 1879. tért ismét vissza Amerikába. 1880. pártja ismét felléptette elnökjelöltnek, de a republikánusok chicagói gyülésén kisebbségben maradt. Miután szerencsétlen üzletek vagyonilag tönkrejuttatták, 1884. a kongresszus évdijat szavazott meg számára. Halála után jelentek meg emlékiratai: Personal memoirs (New-Yoork 1885), melyek fejében özvegye óriási irói dijat kapott. Életrajzát megirták: Headley (New-York 1885); Larke (u.o. 1879); Badeau (u.o. 1885, 3. köt.). V. ö. Mac Lellan. Personal memoirs and military history of U. S. G. (Boston 1887).
