LATOR
LATOR, fn. tt. lator-t, v. latrot, tb. latrok, harm. szr. latra. Minthogy eredetileg nem egyéb, mint a szentirásból ismert latin latros; innen első tulajd. értelemben jelent durva gonosztevőt, milyenek a rablók, zsiványok, útonállók, gyilkosok. Idvezitőnket két lator között feszítették föl. Úgy néz, mint a bal lator. (Km.). A példás lator is szereti a jámbor nevet. (Km.). Lator a kis biró, azaz a lelkiismeret lator gyanánt kinozza az embert. Lator a torok, nem kell neki hinni. (Km.). Szélesb ért. furfansgos, csintalan, pajkos. Lator ember ő kelme. Lator paripa. A kilator paripán ül, zabolából itat. (Km.). Faludi a hullámzó vészes tengert is latornak nevezi. Néha am. szemes, ügyes. Lator gazda, gazdasszony. A székelyeknél s Magyarországban a Tisza vidékén jelent kurafit, vagyis oly férfit, ki valamely nővel törvénytelenül él. E rosz asszony mindenét latrára költi.
