végszó
végszó főnév
1. (kissé régies) <Társaságban> vkinek utolsó szava. A végszavakat már az utcán mondta. (Vas Gereben) E végszót többször ismételte. (Gyulai Pál)
2. (kissé régies, választékos) Vmiben döntő, vmi lényegest elhatározó szó, amely után tétovázás, ellentmondás nem lehetséges. Én betöltöm esküvésem … Végszavam: szabad halál. (Petőfi Sándor) Kimondotta a végszót: Mihálynak ki kell emelkedni a kunyhók közől! (Tolnai Lajos)
3. (régies, választékos) Vkinek a végszava: utolsó szava vkihez; búcsúszava. Távozzál hát ifjuságom, S halld hozzád végszavamat. (Petőfi Sándor) || a. (régies, választékos) Vkinek a halál előtti utolsó szava. Tudod, hogy Brutus az, ki így beszél, | Vagy, istenekre! végszód volna ez. (Vörösmarty Mihály–Shakespeare-fordítás) S ha ajkam örömteli vég szava zendül, Hadd nyelje el azt az acéli zörej, A trombita hangja, az ágyudörej. (Petőfi Sándor)
4. (ritka, irodalomtudomány) Vmely írásművet befejező, utolsó fejezet v. az ezt követő toldalék; zárószó.
5. (film, színház) Vmely szereplő szerepében az a szó, melynek elhangzása után más szereplő veszi át a szót, v. amelyre a színpadon vmely esemény, változás következik. Elhangzott a végszó. Erre a végszóra a színpad elsötétül. Rossz végszót adott. A dáma … olyanformán állott a bezárt ajtóra figyelve, mint mi színésznők szoktuk a végszót várni a kulissza mellett. (Krúdy Gyula) || a. (átvitt értelemben) Végszóra: a) vminek a legvégére, (de még jókor); b) éppen jókor, a kellő pillanatban; akkor, amikor a legnagyobb szükség van rá. Végszóra jön, toppan be. Már el is szerződtettem őket – nyitott be a végszóra Aladár. (Tolnai Lajos)
végszavas v. végszós; végszavú.
