rokokó
rokokó főnév és melléknév (régies írva: rococo is) (művészettörténet, irodalomtudomány)
I. főnév -t, -ja (csak egyes számban) Az 1730–80-as éveknek a barokkból alakult művészi és irodalmi irányzata; kecses formák, cikornyás vonalak uralma, zsúfolt díszítés, finomkodó, mesterkélten idilli hangulat kedvelése, könnyed felszínesség jellemzi. A rokokó a barokk kései, szélsőséges fejleménye. Az egyik szalón a biedermeier ízlést dicsérte, a másik rokokóról beszélt, (Krúdy Gyula) || a. Az a korszak, amelyben ez az irányzat az uralkodó. A rokokó évtizedei; a rokokó embere, költője. A nyájas, álmos, bájos rokokóban … | Versaillesban járta a lágy menüettet | A sáppatag csillag, Maillard kisasszony. (Juhász Gyula)
II. melléknév
1. A rokokó (I.) stílusában készült <tárgy, alkotás>. Rokokó bútor, díszítő elemek; rokokó épület, palota, terem stb.: barokk szerkezetű, de a rokokó (I) stílusában díszített é., p., t. Remekül volt bútorozva a boudoir; pici rococo székek, faragott apró asztalkák. (Mikszáth Kálmán)
2. A rokokó (I.) művészeti, társadalmi, világnézeti jellegzetességeit mutató. Rokokó ember, stílus, szokás.
